
Vereséggel kezdett utánpótlás csapatunk a négy csapatos villámtornán – a Zengő Alföld Orosházi KA már az első félidőben magabiztos előnyre tett szert az épülő piros-kék gárda ellen, és az összecsapás vége is egy erősen magabiztos hazai siker lett. Ellenfelünk remekül kezdte meg a találkozót, mindvégig Papp László tanítványai irányítottak, stabil védekezésből hatékony és gyors ellentámadásokat vezetve fokozatosan növelték az előnyüket, és a szünetbeli kilenc gólos előnyüket a végére még egy találattal meg tudták fejelni. A mérkőzés vége így egy tíz gólos hazai siker lett, bár a második félidő már kiegyenlített volt, köszönhetően talán a némiképp javuló játéknak és az orosházi cseréknek.
Zengő Alföld Orosházi KA – Vasas SC U20 34:24 (19:10)
Legjobb góllövők: Zavaczki, Bedron 5-5, Tárnyik-Vámosi, Deme 4-4, illetve Fekete 4, Erdős, Lékai, Czár, Nagy 3-3.
Danika Coach
Az Orosházán megrendezett villámtorna első napján lejátszottátok a házigazda elleni mérkőzéseteket. Hogy sikerült, mennyiben tudta megvalósítani a csapat mindazt, amit kértél a lányoktól? Mivel voltál a leginkább elégedett, és mi az, amit már holnapra szeretnél kijavítani?
Nagyon érdekes helyzetben vagyunk, hiszen kis túlzással több edzőmérkőzést játszottunk, mint amennyit labdával edzettünk, de ebben az időszakban ennek is megvan a helye és a szerepe. Most az a legfontosabb, hogy fizikálisan mindenkit megfelelő állapotba hozzunk, és a jövő héttől már célzottan tudjunk dolgozni azokon a dolgokon, amelyeket az elmúlt edzőmérkőzéseken tapasztaltunk.
A mai mérkőzés abból a szempontból mindenképpen hasznos volt, hogy ismét mindenki lehetőséget kapott és pályára került. Így minden játékos tudott mérkőzésterhelést szerezni, ami ebben a szakaszban nagyon fontos.
A hibákat természetesen idővel javítani fogjuk, és dolgozunk is rajtuk. Ugyanakkor ma nem láttam azt az arcát a csapatnak, amit majd a tétmérkőzéseken szeretnék viszont látni. Ezen már holnap is szeretnénk változtatni: nagyobb koncentrációt, több energiát és azt a mentalitást várom a lányoktól, ami ahhoz kell, hogy mérkőzés közben is végig csapatként, a saját játékunkat mutatva tudjunk teljesíteni.
Erdős Helga
Ma biztosan jól fog esni a vacsora, mert az Orosháza elleni mérkőzést végig játszottad. Milyen volt a találkozó, mennyit vett ki belőled? Hogy ment a játék egyénileg és csapat szinten? Vajon Dani engedélyez -e némi desszertet vacsora után, vagy ilyenkor, a felkészülés közepén ridegtartás van?
Köszönöm szépen a kérdést. Úgy gondolom, a mai mérkőzés eléggé nagy tempójú volt, az egész csapatból kivett rengeteg energiát, így belőlem is. Most csatlakoztak hozzánk a felnőttben játszó csapattársaink, és úgy gondolom, hogy talán az első félidőben nagyjából tudtuk tartani a tempót is, sajnos viszont az első játékrész végére jöttek a hibák, amiket sajnos a második félidőben is elkövettünk újra. Én egyénileg próbáltam minél jobban teljesíteni. A hibákat, amiket elkövettünk, próbáljuk a holnapi mérkőzésen és a későbbiekben is javítani. Egy ilyen nap után mindenki érdemel valami édességet a nap végén😁
Papp László, a hazaiak vezetőedzője elmondta, hogy „Jó ritmusú mérkőzést játszottunk. Védekezésben tudtuk gyakorolni az egy az egy elleni szituációkat, amelyek egész jól oldottunk meg. Sikerült több alkalommal átlövésre kényszerítenünk az ellenfelet, az ezekből érkező lövéseket pedig a kapusaink jól védték. Az előző mérkőzéshez képest sokkal jobban vittük a lerohanásokat is, emellett a felállt fal elleni támadójátékunk is olajozottabban működött. A korábban kevesebb játékpercet pályán töltő játékosoknak több lehetőséget tudtam adni, éltek is ezzel a lehetőséggel.”
A nap másik mérkőzésén büntetők döntöttek, az NB I/B-s Ferencváros az utolsó másodpercekben egyenlített a bajnoki címre pályázó NB II-es Kecskemét ellen, majd a büntetőpárbajt a zöld-fehér gárda nyerte. Ezzel Kiss Dániel tanítványai holnap délelőtt 11,00 órai kezdettel a Kecskemét ellen mérkőznek.
Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld! 🔴🔵
#VasasSC #VasasKézilabda #U20 #PirosKékPulzus #AntalFutóPetra #Kézilabda

Vélemény, hozzászólás?