
Egy álom küszöbén – angyalföldi fiatalok, akik már az élvonal kapuján kopogtatnak
Az utánpótláscsapat öt tagja a 2026/2027-es szezonra készülődve szintet lépett, a játékosok a felnőtt csapattal kezdték meg a felkészülést. Amint arról korábban már írtam, ők mindenképpen megtestesítik mindazt, amit minden utánpótlás-korú játékos szeretne: végigjárva a ranglétrát, eljutni az NB I-es keret tagságáig. Öt lány, öt élet, öt különböző út, mégis egy közös történet. A cél azonban ugyanaz: az NB I-es csapat mezének a megszerzése. Következzen ma Vilovski Andjela, aki az édesapjától (Uros Vilovski) minden bizonnyal remek géneket örökölt
Következzen néhány kérdés, ami bemutatja azt az utat, amit a lányok bejártak. Nézzük, mit élnek át ezek a játékosok, hogyan élik meg, hogy már nem az utánpótlás keret tagjai, hanem a felnőtt csapattal dolgozhatnak együtt.
1. Az idei felkészülést már az NB I-es kerettel kezdted meg. Milyen érzés volt először úgy belépni az öltözőbe, hogy már teljes jogú tagként számítanak rád?
Nagyon jó érzés volt és jó visszaigazolás is, hogy velük kezdhetem az idei évet, igaz kicsit izgultam is, de az, hogy már tavaly több edzésen, sőt meccsen is részt vehettem, könnyebbé tette a helyzetem, amiért hálás lehetek.
2. Tavaly még az NB II-ben és az U20-as bajnokságban szerepeltél, most pedig nap mint nap az élvonalbeli játékosokkal dolgozhatsz együtt. Mi jelenti számodra a legnagyobb különbséget?
A pontosság és a dinamika a legnagyobb különbség, több koncentrációval kell neki indulni egy edzésnek, 120%-ot kell dolgozni, úgy, hogy még abban is akadhatnak hibák, mivel a két bajnokság között nagyon nagy a lépcsőfok.
3. Kik azok a csapattársak, akiktől a legtöbbet tanulhatsz a felkészülés során, és miben segítenek a legtöbbet neked?
A poszttársaimtól próbálok minél többet tanulni, de mindenki egyaránt nagyon segítőkész és szeretnek segíteni.
4. Miben szeretnél a legtöbbet fejlődni ahhoz, hogy minél több lehetőséget kapj az élvonalban?
Nagyon sok mindenben kell meg fejlődni, fejben és fizikailag egyaránt, nehéz egy stabil, rutinos játékost megelőzni, amit nem is szeretnék, mert még a saját korosztályomban is sokat kell még bizonyítani, és jól teljesíteni.
5. Mit jelent számodra, hogy a Vasas SC utánpótlás játékosaként eljutottál az NB I-es keretig?
Egy jó váltást jelent számomra, tavaly érkeztem ide a Vasashoz, és már az első évben tudtam edzeni és meccskeretben lenni az NB1ben, nagyon hálás lehetek emiatt, hogy ennyi esélyt kaphattam.

6. Mit üzennél azoknak a fiatal Vasas-játékosoknak, akik most még az utánpótlásban dolgoznak azért, hogy egyszer ők is átélhessék ezt a pillanatot?
Azt üzenném nekik, hogy bízzanak magukban és az edzőikben, és a munkában, amit beleraknak, kis lépésékkel lehet majd nagy előrehaladást elérni.

Vélemény, hozzászólás?