NB2-es siker – a hit, az akarat és a szív diadala, ez egy igazi csapatmunka volt!

Bő egy hét távollét után nekem már nemcsak honvágyam, de kézilabdahiányom is volt, ezért a tegnapi esztergomi NB1-es mérkőzés miatti zaklatottságomat gyorsan félretettem, és délelőtt a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok lelátóján elfoglaltam megszokott helyemet, és a Vasas SC U21 gárdájának NB2-es rangadóját tekintettem meg. Baszki, bár ez előző szezont felidézve tudtam, hogy a Budakalász KSE együttese nem lesz könnyű ellenfél, őszintén szólva az első játékrész mégis meglepett.

A vendég együttes a játékukat ezúttal is jól szervező Kemenczik Martina irányításával és a találkozó első periódusában leginkább Sütő Sára góljaival előnyre tett szert, és a vezetésüket magabiztosan tartották a félidő végéig. A jelentős változáson átesett angyalföldi keret tagjai sok helyzetet elpuskáztak, védésben sem voltak olyan hatékonyak, mint amit a szakmai stáb elvárt a játékosoktól, így nem csoda, hogy a vendégek biztosan vezettek az első harminc perc végén. Ráadásul a végén 43%-os mutatóval záró Vitovszki Veronika is több bravúros védést mutatott be. A Kékesi KrisztinaKovács Kamilla játékvezető kettős ítéletei néha felborzolták a kedélyeket, esetenként úgy fújtak, mit ahogy én a porszívót kezelem – igen szarul. Pedig a kritikai észrevételei ellenére a feleségem mindig egy kicsit elfogult velem… Az az igazság, hogy a legrosszabbnak mindig azt tartom, amikor rossz ítéletek után a sípmesterek ún. kompenzációs fújást alkalmaznak, amire itt is volt példa. Oké, a vendégek nem könnyítették meg a dolgukat, mert nemcsak a faultokra, de az érintésekre is látványosan összecsuklottak, sok esetben úgy jelezték a vélt vagy valós sérelmüket, mint az Illovszky Szentély gyepszőnyegén Tóth Milán, a különbség annyi volt, hogy itt volt fogadókészség a színjátékra. Mindezek dacára a vendégvezetés teljesen megérdemelt volt, a mieink ugyan akartak, de sok hibával, így 2-3 gól a teljes első játékrészben volt a felek között. Fordulás után nem változott a játék képe, és bár az első gól Aszt Petra szerezte, a BKSE tovább tudta növelni az előnyét. A 40. percben Feldhoffer Andrea találatával már öt gól volt a különbség. Az utolsó 20 percben aztán nagyot változott a játék képe: Hét perc alatt a csapat ledolgozta a hátrányát, és bár ekkor még az ellenfél vissza tudta venni a vezetést, az 56. percben megtörtént az, amire korábban nem volt példa: az előny nálunk volt. Őszintén szólva, gondolni sem mertem volna arra, hogy ez bekövetkezik, de igen nagy örömmel töltött el, amit az eredményjelző mutatott. Az utolsó percekben Erdős Helga előbb megduplázta a különbséget, majd hiába kerültünk emberhátrányba, Gáspár Dorka újabb gólt szerzett, ezzel beállítva a három gólos különbséget. Minden jó, ha jó a vége, tartja a jól ismert mondás, és esetünkben is így van ez. De tény, hogy ezért rengeteget tett is ez a fiatal társaság, és csapatként annyira erősek voltak, úgy küzdöttek egymásért, hogy ez a győzelem a szív, a hit és az akarat diadala volt, ráadásul teljesen megérdemelten. Hiszem, hogy sok örömet fog még okozni nekünk ez a gárda, és annyira jó volt megélni egy napon belül, hogy piros-kék csapat vesztett állásból ilyen remek fordítást ér el: előbb a labdarúgók Debrecenben, ma pedig az U21-es kézilabdacsapat a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban. Szép volt, lányok! Ez után a teljesítmény után nemcsak a szülők, de mi, szurkolók is rohadt büszkék vagyunk rátok! Az meg, hogy a második félidőben csupán hét gólt kaptatok, az brutálisan jó!                

Vasas SC U21 – Budakalász KSE 26:23 (13:16)

Vasas SC: SPINNER J., HARGITAI N. (kapusok), ASZT P. 4, MISKOLCZI T. 4, Gáspár P., Somodi S., ERDŐS H. 7, Vilovski A., Czár A. 1, Antal-Futó P., Bede Zs., KNUL CS., GÁSPÁR D. 4, Szabó P. 3, Jakab H., Nagy L. 3.

Vezetőedző: Kiss Dániel, Edző: Konkoly-Szegedi Orsolya, Kapusedző: Kovácsovics Mátyás

COACH DANIKA

Először is, gratulálok. Talán nem is a győzelemhez, hanem ahhoz – ha eddig ez bárkinek is kérdéses lett volna -, hogy most már tudjuk, van csapatod. Mert ezt a mai mérkőzést a nagybetűs CSAPAT nyerte meg. Sokáig egy lyukas garast nem adtam a pontszerzésért sem, de megcsináltátok. Ez a szív diadala volt, hatalmasat küzdöttetek. Mit mondhat ilyenkor az edző? Egy nem tipikus kérdés jön: megkönnyezted a győzelmet? Mert őszintén szólva, ez egy komoly sztori volt…

Nagyon nagyot mentek a lányok! Az első negyven perc után talán kevesen gondolták volna, hogy ezt a mérkőzést még meg tudjuk fordítani. Aztán az utolsó húsz percben végre azt csináltuk, amiért itt vagyunk, amiért mi vagyunk a Vasas, és amiért napról napra, hétről hétre dolgozunk.

Az utolsó 15–20 percben igazi, nagybetűs CSAPAT voltunk. Nagyon szépen védekeztünk, a kapusaink rengeteget tettek hozzá, támadásban pedig végre okosan és türelmesen kézilabdáztunk.

Most nem akarok a hibákkal foglalkozni. Lesz rá egy egész hetünk, hogy kijavítsuk őket. Ez a csapat most megérdemli, hogy maximálisan megdicsérjük!

Bízom benne, hogy lassan mindenki elhiszi: nem a két szép szeméért játszik a Vasas utánpótlásában, hanem azért, mert tud kézilabdázni!

Nagyon büszke vagyok rájuk. Gratulálok, Csapat! ❤️💙

És külön köszönjük a szülőknek és a szurkolóknak, hogy mellettünk álltak és végig támogattak bennünket!

ERDŐS HELGA

Gratulálok, ez a piros-kék szív diadala volt. Kimaradt ziccerek, rontott labdák, gyengébb védekezés az elején, de a végére összeálltatok. Nagy gratuláció az egész csapatnak. Te mit érzel most, mit adott neked a mai győzelem?

Köszönöm szépen a gratulációt az egész csapat nevében! Nagyon küzdős mérkőzés volt, sajnos az első félidőben több hibánk is volt, szerencsések sem voltunk, minden bepattant a kapunkba, és nem állt össze az egész az elején, azonban a mérkőzés utolsó 20 percében valami teljesen megváltozott. Fel tudtunk zárkózni és hirtelen a mérkőzést is megfordítani, mindenki nagyon akarta a mai győzelmet, nagyon fárasztó és küzdős meccs volt, mindig kisegítettük egymást, amikor szükség volt rá, igazi csapatként játszottunk és a védekezésünk is nagyon felerősödött. Mindenképp ezt a hangulatot és koncentráltságot kell az összes mérkőzésünknél hozni majd, nagyon jól teljesített a csapat, és látszódott, hogy mindenki megtesz mindent a győzelemért. Köszönjük a szurkolást nagyon sokat segített nekünk.

Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük