Vasas Kupa 2026 – Angyalföldi Utánpótlás Torna, 1. játéknap

A Vasas SC az A-csoport küzdelmeiben volt érintett, ahol délelőtt az MTK Budapest, délután a NEKA gárdájával mérkőztek a piros-kék lányok. Ebben az összeállításban a Kiss DánielKonkoly-Szegedi Orsolya páros által irányított angyalföldi utánpótlás csapat az első alkalommal játszott tétmeccset. Felkészülési meccs ide, felkészülési meccs oda, azért tétje mindig van egy tornának, vagy bármilyen megmérettetésnek, hisz győzni, jó eredményt bármikor jó érzés.

A délelőtti találkozón egy kiegyenlített első félidő végén a kék-fehérek egy gólos vezetésével vonultak pihenőre a csapatok, aztán fordulás után a piros-kékek más fokozatra kapcsoltak, és a végére egy sima, öt gólos előnyt alakítottak ki. Gáspár Petra 9 góllal a legeredményesebb góllövő volt, Czár Ajsa 6 gólt szerzett (jaj, azok a fránya hetesek…), míg Fekete Mirella, Szabó Petra és Antal-Futó Petra 5-5 találattal zárt.     

Délután már keményebb összecsapás várt a lányokra, ezúttal a NEKA gárdája volt az ellenfél, és a Balaton-parti együttes a szünetbeli négy gólos előnyt a végére hétre növelte, ezzel behúzta a két pontot, és mivel Bognár Róbert vezetőedző tanítványai az MTK Budapest ellen is nyerni tudtak, csoportelsőként várhatják a holnapi rájátszást. Ezen a mérkőzésen szintén Gáspár Petra volt a legeredményesebb játékosunk, 5 találattal, de Zámbor Nina is ennyi gólt ért el. A NEKA részéről Kovács Lili Hanna 9 gólig jutott, míg az igen magas Kiss Katinka 8 találatot szerzett – plusz a 9-es számú vendég átlövő kapta a találkozó egyetlen 2 perces büntetését, és nem is az a probléma, hogy egy nem túl szép faultot követett el Aszt Petra sérelmére, hanem az, hogy szemmel láthatóan nem értette, mi volt ezzel a megmozdulással a probléma. Ezt betudom fiatal korának, és sok sikert kívánok neki a pályafutása során, de ne ezzel hívja fel magára a figyelmet, hanem a góljaival, hamis 9-es poszt pedig a labdarúgásban van, kézilabdában nincs… A NEKA kapusa egy védés során még az első félidőben súlyosnak látszó sérülést szenvedett, jobbulást kívánok neki, talán Paluska Panka volt a sérült játékos.      

Vasas SC – MTK Budapest 40:35 (17:18)

Coach Danika

Dani, jól indult a nap, győzelemmel kezdtetek a Vasas Kupán az MTK együttese ellen. Az első félidőben többnyire még az ellenfél vezetett, de a szünet után feljavult játéknak köszönhetően sikerült megfordítani a találkozót. Mivel voltál leginkább elégedett – gondolom, nem a hétméteresek értékesítésével… Értékeld, kérlek a csapat teljesítményét.

Köszönjük szépen a gratulációt az egész csapat nevében! Az első félidőt nagyon jól kezdtük, aztán egyre több hibát követtünk el. Ez lesz majd az a pont, amikor az éles mérkőzéseken meg kell tanulnunk megállni egy pillanatra, mert ilyenkor a nagy rohanással több kárt okozunk magunknak, mint amennyi hasznot hoz.

Ahogy mondod, az első félidőben többnyire az ellenfél vezetett, ráadásul az utolsó öt percben egyik csapat sem tudott gólt szerezni. A második félidő első szakaszában viszont szerintem eldöntöttük a mérkőzést. Ott végre azt az arcunkat mutattuk, amit a jövőben is szeretnénk látni a csapattól.

A különbséget akár tovább is növelhettük volna, de büntetőket és ziccereket hibáztunk. Ezen természetesen még dolgoznunk kell.

Összességében nagyon pozitívan értékelem a mérkőzést, és nem elsősorban a győzelem miatt. Sokkal fontosabb, hogy mindenki pályára lépett, mindenki jól teljesített, és igazi csapatként segítettük egymást. Külön öröm számomra, hogy visszatért a tavalyi szezon egyik nagy fegyvere: a pontos szélsőjáték és a gyors lerohanásokból szerzett gólok.

Gratulálok a lányoknak!

Antal-Futó Petra

Petra, gratulálok a kék-fehérek elleni játékodhoz, védekezésben többször is jól zavartál, labdát szereztél, és a helyzeteidet is szépen értékesítetted. De nem akarlak „túlfényezni”, mert a végén megvakulunk…  Inkább azt kérdezem, te hogy érezted magad a pályán, milyen volt belülről a mérkőzés, illetve te mit emelnél ki a találkozó kapcsán?

Köszönöm szépen!

Nagy motivációval léptem pályára, mert ezek az utolsó mérkőzéseink a szezonkezdés előtt, és mindannyian egy jól sikerült tornával szeretnénk megkezdeni a bajnokságot.

Gyors iramú mérkőzést játszottunk, kisebb hullámvölgyekkel, de végül sikerült győzelmet aratnunk. Jól kezdtük a meccset, az elején hatgólos előnyre tettünk szert. Nem volt könnyű mérkőzés, mert az ellenfél keményen küzdött, és gyors tempót diktált.

A mérkőzés második félidejére az MTK csapata elfáradt, mi pedig a jó állóképességünknek köszönhetően fokozatosan föléjük tudtunk kerekedni. Ez a győzelem jó alapot adhat a bajnokság kezdete előtt.

Vasas SC – NEKA 28:35 (14:18)

Coach Danika

A második csoportmeccsen nem sikerült megismételni a délelőtt mutatott teljesítményt, a NEKA végül magabiztos győzelmet aratott. Sok volt a pontatlan támadás befejezés és az elrontott passz. Elfáradtak a lányok, megerőltető volt a két tétmeccs egy napon, vagy esetleg az ellenfél is összeszedettebb, összeszokottabb volt? Mit mond a vezetőedző? És adódik a kérdés, mit vársz a holnapi mérkőzésen?

Így van, ahogy leírtad. A délutáni mérkőzésen pontatlanok voltunk, sok technikai hibát vétettünk, több ziccerünk is kimaradt, és ezúttal a kapusaink sem fogtak ki igazán jó napot.

Ettől függetlenül nagyon hasznos mérkőzéseket játszottunk ma. Szépen haladunk előre, napról napra javulnak azok a dolgok, amelyeken dolgozunk. Most kezdődik azonban a munka érdemi része: el kell jutnunk oda, hogy azokon a mérkőzéseken, amelyeket kiemelten kezelünk, már eredményesek is tudjunk lenni.

Gratulálok a NEKA csapatának, mert ma a játék minden elemében jobbak voltak nálunk. Nekünk pedig tanulnunk kell ebből a mérkőzésből, és tovább dolgozni.

Pénteken a bronzmérkőzésen a Kisvárda–Orosháza találkozó győztesével játszunk. Szeretnénk a mai tapasztalatokat hasznosítani, kijavítani a hibáinkat, és egy jó mérkőzéssel lezárni a tornát.

Gáspár Petra

Petya, eljött a nagy nap – első tétmeccs az új csapatban, ráadásul egyből kettő is a mai napon. A mérleg felemás, a délelőtti győzelem után délután vereséggel zártatok. Mit emelnél ki játékosként, mi volt az erősségetek, és min kell javítani a szezon kezdéséig?

Köszönöm szépen a kérdést! Egy nagyon húzós és egyben tanulságos napot tudhatunk a hátunk mögött. Én játékosként úgy látom, hogy a tempónk támadásban csapat szinten nagyon erős és a játékok is egyre jobban kezdenek összeállni azáltal, hogy egyre többet játszunk együtt, ami egy pozitívum.

Amin szerintem javítani kell még, az a védekezésünk, hogy ott is összhangba kerüljünk és még több beszédre lesz szükség a falban, de úgy gondolom, ez is hamar sikerülni fog a csapatnak. Hajrá Vasas! ❤️💙

Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

#VasasSC #VasasKézilabda #U20 #PirosKékPulzus #NEKA #MTK #Kézilabda

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük