Vannak meccsek, amelyek többet jelentenek három pontnál. Vannak meccsek, amelyek az aktuális helyezéstől, formától függetlenül mindig, bármelyik osztályban is kerüljön megrendezésre, rangadónak számítanak. A Vasas–Honvéd összecsapás pontosan ilyen!
Történelem, szenvedély, büszkeség, gyűlölet, rivalizálás.
Ma egy újabb fejezet íródik, de vajon melyik csapat történelemkönyvében születik vidámabb bejegyzés?
Az igazság az, hogy én az a fajta szurkoló vagyok, aki mindig ellenfelet és nem ellenséget lát, sem az aktuális rivális játékosai, sem az aktuális rivális szurkolói között. Az a rossz hírem van – már akinek rossz… –, hogy történetesen több olyan barátom is van, akivel ma délután nem egyfelé fog húzni a szívünk. Ami nekem piros-kék, az nekik piros-fekete. De ez legyen a legnagyobb probléma, azt hiszem, ma a barátságot 17:30 után egy kicsit felülírja a klubszimpátia, a szurkolói rajongás, de lefújást követően végeredménytől függetlenül csapjuk össze a tenyerünket, ha esetleg összefutunk.
Tudom, sokan most azt mondják, hogy egy nokedli, egy fotelszurkoló, egy plüssmaci vagyok, de én tényleg nem értem ezt az ősi ellenségeskedést. De hol is kezdődött mindez?
Az angyalföldi és a kispesti szurkolói közötti történelmi ellentét és unszimpátia alapvetően társadalmi, politikai és földrajzi tényezőkre, valamint a szocializmus évtizedeinek éles sportbeli rivalizálására vezethető vissza. A feszültség gyökerei több okra vezethetők vissza, a teljesség igénye nélkül nézzük, mik lehetnek ezek…
Politikai háttér és a szocialista korszak kivételezett szerepei
Bár mindkét klub munkásgyökerekkel rendelkezik, a második világháború után, a kommunista diktatúra kiépülésével a politikai vezetés különböző módon sajátította ki őket, ami komoly feszültséget szült.
A Honvéd lett a hadsereg csapata, mivel Kispestet 1949-ben államosították és a Belügyminisztérium, illetve a Néphadsereg kiemelt csapatává tették. Olyan privilégiumokat kaptak, amellyel gyakorlatilag bárkit behívhattak katonának (így került Kispestre mások mellett Puskás Ferenc, Kocsis Sándor vagy Czibor Zoltán is). Emiatt a többi klub szurkolói a hatalom mesterségesen felduzzasztott kirakatcsapatát látták bennük.
A Vasas sokak szerint a pártelit kedvencének számított. A klub nemcsak a nehézipari munkásság, hanem a Vasas Szakszervezet, és nem mellesleg Kádár János személyes kedvenc csapata volt. Bár a Vasas is élvezte a pártállam támogatását (főleg az 1950-es évektől és az 1960-as években), a két különböző hatalmi ág (hadsereg vs. párt/szakszervezetek) rivalizálása a futballpályán is megjelent.
Földrajzi ellentét – Észak Dél ellen…
Budapesten a labdarúgó csapatok közötti rivalizálásoknak mindig volt egy erős lokális vetülete (ilyen például a Ferencváros és az Újpest között fennálló ellentét). A Vasas és a Kispest esetében ez egy klasszikus Észak-Dél budapesti ellentét: az északi, angyalföldi (XIII. kerületi) és a déli, kispesti (XIX. kerületi) munkásnegyedek csapnak össze, ahol a helyi identitás védelme mindig presztízskérdés volt.
Sportszakmai rivalizálás és az „Aranykorok”
Az 1950-es és 1960-as években a bajnoki címek sorsa nagyon gyakran e két csapat között dőlt el. Míg a Honvéd az 1950-es években dominált az Aranycsapat gerincével, addig a Vasas a 50-es évek végétől és a 60-as években aratta legnagyobb sikereit (6 bajnoki cím). Ez a folya-matos versenyfutás a szurkolótáborok közötti feszültséget is állandósította.
Generációkon átívelő szurkolói szubkultúra és balhék
A rendszerváltás után a politikai és intézményi háttér ugyan megszűnt, de az egymás iránti ellenszenv megmaradt a szurkolói csoportok (ultrák) szintjén. A 90-es évektől kezdve a mai napig a Vasas–Honvéd mérkőzések a kiemelt kockázatú fővárosi rangadók közé tartoznak. Az egymás elleni meccseken rendszeresek a lelátói üzengetések, a pirotechnikai csaták, a jegyértékesítések körüli feszültségek, és olykor a stadionon kívüli fizikai összetűzések is.
Összességében
A Vasas–Kispest ellentét a múltbeli politikai kiváltságok harcából és a földrajzi alapú budapesti munkásrivalizálásból táplálkozik, amelyet a modern szurkolói kultúra tart életben.
Statisztika, várakozás
Ha a statisztikát, az aktuális formát és a hazai pálya előnyeit együtt vesszük figyelembe, akkor nagyon kiegyenlített mérkőzésre lehet számítani, talán minimális Vasas-fölénnyel.
A Vasas FC veretlenül érkezik a rangadóra, és a legutóbbi fordulóban imponáló, 5–0 arányú győzelmet aratott a ZTE ellen. Három forduló után öt ponttal az élmezőnyben áll, ami friss feljutóként teljesen pozitív és elfogadható helyzet.
A Honvéd – mint az NB1 másik újonca – ugyan még nem nyert bajnokit ebben a szezonban, de mindhárom mérkőzésén pontot szerzett (értelemszerűen három pontosztozkodással állnak a piros-feketék), legutóbb Pakson értek el 2–2 arányú döntetlent. Hazai pályán ráadásul mindig kellemetlen ellenfél, mondhatni, az utóbbi időben pedig számunkra egy mumus a sok közül.
Ja, ha az első osztályú mérkőzéseket nézzük, akkor az utolsó öt összecsapáson 4 kispesti siker mellett 1 angyalföldi győzelem született (a gólarány 4:9 az ellenfél javára). A másodosztályban lejátszott utolsó öt párharcon 3 kispesti győzelem mellett 1-1 döntetlen és Vasas-győzelem született (a gólkülönbség 7:8 az ellenfél javára).
Azt gondolom, hogy a mai meccsen sem a történelemből, sem az aktuális formából nem lehet kiindulni és messzemenő következtetéseket levonni. Ma Kispesten az angyalföldi vendégeket egészen biztosan a kénköves pokol fogja várni. Abban viszont egészen biztos vagyok, hogy jó hangulat lesz, megy az oda-vissza üzengetés a két tábor között, síppal-dobbal-piróval. A két csapat maximális erőbedobással lép pályára, és habár leginkább várhatóan a kemény, férfias küzdelem fog dominálni, bízom benne, hogy sportszerű játékot látunk majd. És hogy mi lesz a vége? Nem mernék végeredmény megjóslására vállalkozni, de azt hiszem el fog dőlni a három pont sorsa, ez a mérkőzés nem zárul döntetlennel.
Kispest-drukker barátom nagyon várja a mai érkezésünket, és bizakodva tekint a Savas elleni összecsapásra. Én erre azt mondtam neki, hogy amennyiben a Vasas FC abban a szellemben lép ma pályára, mint az első három fordulóban, akkor ez a sav erősen maró hatású lesz a hazai csapatra nézve, és akár egy angyalföldi szempontból jó eredmény is születhet. De ehhez a ma pályára lépő játékosoknak el kell felejteni minden statisztikát, itt csak a hozzáállás, a küzdeni tudás és a nyerni akarás számít, a teleszart búvárruhát otthon kell hagyni. Ha fejben erősebbek leszünk, akkor elhozhatjuk a három pontot a Bozsik Arénából.
Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld!
Vélemény, hozzászólás?