Bemutatkozik az utánpótlás kézilabdacsapat / 18. – Katus Veronika

A történet folytatódik – továbbra is piros-kékben

A mai interjú ismét egy olyan játékossal készült, akit a szurkolók már megismerhettek az utánpótlás csapat mérkőzésein. A szélső a 2026/2027-es idényben továbbra is a Vasas SC sikereiért küzd majd az NB2-es bajnokságban. Az út számára is adott, amennyiben jól teljesít, bekerülhet az NB1-es keretbe. Addig azonban sokat kell még dolgoznia, bizonyítania és fejlődnie. De vajon miképpen látja a jövőt Katus Veronika?


1. A nyári szünet után újra munkába álltatok. Hogyan telt a pihenő, és mennyire sikerült feltöltődni a felkészülés előtt?

A nyári szünet nekem nem jelentette azt, hogy teljesen kiszállok a munkából, ugyanis nyaranta én strandkézilabdázom, számomra ez a kikapcsolódás. De természetesen azért sikerült pihennem is, a családommal nyaraltam, összességében szerintem remekül sikerült feltöltődnöm az új szezonra.

2. A következő idényben az NB II-ben és az U20-as bajnokságban kell helyt állnod az utánpótlás csapattal. Mit vársz ettől a kihívástól?

Ismételten az elsődleges célunk az NB1/B-be jutás, de persze szeretnénk az U20-as bajnokságban is minél előrébb végezni. Ha sikerül hamar összeszoknunk szerintem ez összejöhet.

3. Milyen egyéni célokat fogalmaztál meg magadnak a 2026/2027-es szezonra?

Szeretnék meghatározó és biztos befejező ember lenni a csapatban.

4. Melyik területen szeretnél a legtöbbet fejlődni az előttünk álló szezonban?

Szeretnék minél színesebb lövő technikát, illetve a labdaszerzésekben fejlődni.

5. A Vasas SC esetében egy utánpótlás-játékos célja az lehet, hogy egyszer az NB I-es csapatban bizonyíthasson. Mit jelentene számodra, ha idén lehetőséget kapnál a felnőttek között?

Nagyon örülnék a lehetőségnek, kiskorom óta ezért edzek. Itt minden adott számomra ehhez és természetesen szeretném kivívni a bizalmat, hogy oda kerüljek.

6. Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak a bajnoki rajt előtt, illetve elárulnál -e magadról valamit, amit nem tudnak rólad a szurkolók?

Először is szeretném megköszönni az eddigi támogatást és mindenképp azon leszünk, hogy méltó legyen a játékunk idén is ehhez. Amit esetleg nem tudhattak eddig rólam az az, hogy nyaranta strandkézilabdázom is.

#vasassc #vasasscu20 #katus #angelland #handball

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük