
A válogatott meccsén azzal együtt drukkolsz a lelátón, akivel az előző hétvégén még elküldtétek egymást a francba. Szerintem ez a csapatsportok egyik legjobb találmánya.
Kilencven percre félretenni, ki honnan jött, kinek szurkol, kire szavaz. Vitatémából úgysem fogyunk ki, de egy estét nyugodtan kihagyhatunk. Addig meg ugyanannál a passznál szisszenünk fel, és ugyanazért a csapatért szurkolunk torkunk szakadtáig.
A kép az előző hazai meccs előtt készült. Már a piros-fehér-zöldben világító Puskás felé sétálva megjön az ember kedve az egészhez. Bent aztán vár ránk a közös éneklés, a rigmusok, az első megindulás, amelynél egyszerre ugrik talpra a lelátó. A végére a hangod is elmegy, de másnap még mindig erről mesélsz.
Ott lesz a keretben Urblík Józsi is. A mi csapatkapitányunk, a Fáy utcából. Jó lenne élőben látni az első perceit a magyar válogatottban. Persze a legfontosabb most a győzelem, de ha Józsi is hozzáteheti a magáét, nekünk még több okunk lesz az örömre.
Hajrá, magyarok! Gyerünk, Józsi!

Vélemény, hozzászólás?