Kézilabda villámtorna – negyedik hely, mégis hasznos tapasztalatok

Vereséggel zárta utánpótlás csapatunk a négy csapatos villámtornát – a rutinosabb NB2-es Kecskeméti NKSE gárdája ellen hiába vezetett a szünetben három góllal a Vasas SC, a végén szoros mérkőzésen, egy góllal jobbnak bizonyult az ellenfél. Fiatal, alakuló csapatunknak nincs oka a szégyenkezésre, helyt álltak a lányok, és ahogy egyre jobban összecsiszolódik a csapat, úgy lesz jobb a játék is.

Vasas SC U20 – Kecskeméti NKSE 36:37 (23:19)

Coach Danika

Első félidei vezetés után a Kecskemét végül a maga javára fordította a mérkőzést, és 37:36 arányban megnyerte a bronzmeccset. Edzői szemmel hogyan láttad a találkozót, mennyire voltál elégedett a csapat játékával? Mi az, amit kiemelnél, miben szeretnél javulást elérni a szezon első fordulójáig? És ha már összefutottunk: mit kell tudni a pénteki ellenfelünkről?

Nagyon jól kezdtük a bronzmeccset, végre azt az arcunkat mutattuk, amit szeretnénk látni a csapattól. Tartottuk a 15 perces cseréket is, hogy mindenkinek meglegyen a szokásos játékideje. Az első félidő felére háromgólosra csökkent az előnyünk, amit a szünetig sikerült megtartanunk.

A második játékrész 45. percéig a kezünkben volt a mérkőzés, kontrolláltuk a játékot, és sok olyan dolgot láttam, amire lehet építeni. A hajrában azonban a rutin győzött, és a Kecskemét a maga javára fordította a találkozót. Ez egyáltalán nem gond, hiszen a felkészülés ezen szakaszában nekünk most sokkal fontosabb volt, hogy lássuk, mire képes a csapat kiélezett, komoly mérkőzéseken.

Gratulálok a lányoknak, mert egy rangos és kemény tornán lettünk negyedikek, de mindennél többet ért ez a két mérkőzés. Rengeteg tapasztalatot szereztünk, és pontosan láttuk, melyek azok a területek, amelyeken még javulnunk kell az első fordulóig. Elsősorban a mérkőzések végjátékában szeretnék még nagyobb stabilitást, illetve azt, hogy nyomás alatt is végig ugyanazzal a koncentrációval és hittel játsszunk.

A pénteki ellenfelünkről egyelőre a nevén kívül nincs sok információnk, de nem is fontos, mert a legfontosabb most az, hogy a saját játékunkat tudjuk tovább építeni. Ha azt az arcunkat mutatjuk, amit ezen a bronzmérkőzésen az első 45 percben, akkor jó úton járunk.

Somodi Sára

Sári, gratulálok a játékodhoz látatlanban is, a vezetőedző elégedett volt a mai teljesítményeddel. Te mit gondolsz, mi volt az erősséged a Kecskemét elleni mérkőzésen? Tizenhét évesen felkészülési mérkőzésen szerepeltél egy NB2-es gárda ellen. A serdülő után ez mekkora ugrás? És még valami, amit nem hagyhatok ki: ahogy mondani szokás, teher alatt nő a pálma. Ha minden úgy alakul, ahogy szeretnéd, akkor Te mekkora pálma leszel a szezon végére?

Nagyon hálás vagyok ezért a lehetőségért, hogy a csapat tagja lehettem ezen a tornán. Örülök, hogy hozzá tudtam tenni a csapathoz a Kecskemét elleni mérkőzésen. 

Erősségemnek a támadásban kiharcolt heteseket, valamint a jól lejátszott előnyöket és hátrányokat mondanám. A legnagyobb különbséget a serdülőhöz képest a játék ritmusa és lendülete jelentette, valamint az ellenfél fizikális állapota is jelentősen erősebb volt.  Még nagyon hosszú út áll előttem az év végéig, de ha minden úgy megy, ahogy szeretném, akkor remélem, ez is egy hasonlóan sikeres szezon lesz számomra, mint a tavalyi. Hajrá Vasas! ❤️💙

Sárinak és a csapatnak további eredményes felkészülést kívánok, a szezonra sok sikert, és ami esetleg a szurkolókat is érdekli, pénteken egy francia ellenféllel játszik edzőmecset a csapat, egészen pontosan a Union Sportive Wittenheim Ensisheim Handball U.S.W.E. Handball – gárdája lesz az edzőpartner. Wittenheim egy bő tizenötezres lélekszámú városka Elzászban, Mulhouse közelében, a csapat a női nemzeti bajnokság 2. szintjén játszik, ami a negyedosztálynak felel meg, ha minden igaz. Az U.S.W.E. Handball egy nagy múltú francia kézilabdaklub, amelynek gyökerei egészen 1951-ig nyúlnak vissza. Jelenleg mintegy 320 igazolt játékossal és körülbelül 15 korosztályos, illetve felnőtt csapattal büszkélkedhetnek. A csapat meghatározó játékosa a kapus, Léa Carapinha, míg a mezőnyjátékosok közül kiemelkedik Jade Noel, Mélanie Felder, Caroline Delrue és Erica Moroni. A klub nagy hangsúlyt fektet az utánpótlásra, így a felnőtt első csapat mögött egy tartalékcsapat is működik (U.S.W.E. 2), amely a regionális bajnokságban szerepel. Innen a legtehetségesebb fiatalok – mint például Johanna Kwiatkowski, Nina Mangiacotti, Maelys Reiss vagy Ella Benhamroura – rendszeresen lehetőséget kapnak a feljebb lépésre, ezzel stabil bázisát képezik a klub női szakágának. Nah, pénteken meglátjuk, mekkora a különbség egy francia negyedosztályú csapat, és a mi NB2-es csapatunk között…

Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld! 🔴🔵

#VasasSC #VasasKézilabda #U20 #PirosKékPulzus #SomodiSára #Kézilabda #USWEHandball

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük