Bemutatkozik az utánpótlás kézilabdacsapat / 26. – Szabó Petra

A serdülők, akik szintet léptek…

Ma folytatjuk a serdülő csapatból szintet lépő játékosok bemutatását, jöjjön egy interjú egy olyan fiatallal, aki a következő szezonban már az NB2-es és U20-as bajnokságokban tudja megmutatni a képességeit. Komolyabb szint, komolyabb terhelés – az eddigiekhez hasonlóan komoly hozzáállás. A kérdések a megszokottak, aki válaszol, az nem más, mint Szabó Petra.

1. Idén egy nagy lépést tettél előre, hiszen a serdülőcsapatból az NB II-es és U20-as kerethez kerültél. Milyen érzés volt, amikor megtudtad, hogy a következő szezont már itt kezdheted meg?

Nagyon felemelő érzés volt megtudni, hiszen már pár éve folyamatosan figyelemmel kísértem az U20-as, illetve az NB II-es csapat teljesítményét és voltak olyan alkalmak, amikor páran részt is vettünk az edzéseiken. Izgatottan vártam, hogy eljöjjön a pillanat, amikor szintet tudok lépni és nagyon boldog vagyok, hogy a nyáron ez meg is történt.

2. Az új csapatban kicsit idősebb, rutinosabb játékosokkal dolgozhatsz együtt, miközben a mérkőzések is komolyabb kihívást jelentenek. Mit vársz a legjobban ettől az új közegtől?

Azt várom ettől a közegtől, hogy a rutinosabb játékosok által mi eltanulhatjuk azokat a taktikai elemeket, amelyek az egyén és a csapat fejlődését szolgálják. Továbbá azt is várom, hogy minél több időt töltsek el a lányokkal, és hamar kialakuljon az az egység, amellyel minél tovább juthatunk a bajnokságokban a szezon során.

3. A felkészülés során mi lehet a legnagyobb különbség ahhoz képest, amit a serdülőcsapatban megszoktál?

A serdülőcsapatban megszokott rendszerrel szemben szerintem dinamikusabbak és taktikusabbak lesznek az edzések. Mindezek mellett úgy gondolom, hogy nagyobb hangsúlyt fog fektetni a stáb a játékosok egyéni fejlődésére a pályán, valamint oda fog figyelni a regeneráló módszerek megfelelő betartására megelőzve az esetleges súlyosabb sérüléseket.

4. Milyen célokat tűztél ki magad elé erre az idényre? Mivel lennél elégedett a szezon végén?

Erre az idényre céljaim közt szerepel, hogy felszabadultan élvezzem a kézilabdát, hiszen az elmúlt idényben sérülés is hátráltatott, valamint, hogy egyénileg minél többet fejlődjek, ezáltal a csapat hasznos tagjává váljak. Csapatszinten szeretnék a szezon végére mindkét bajnokságban az élmezőnyben végezni. Természetesen a legelégedettebb azzal leszek, ha úgy tudok visszatekinteni az idényre, hogy igenis mindenki kihozta magából a maximumot és egy egységgé vált a csapat.

5. Van olyan játékos az utánpótlás csapatban vagy akár a felnőtt keretben, akire példaképként tekintesz, és akitől szeretnél minél többet tanulni?

Számomra nincsen konkrét játékos, akire példaképként tekintenék, azonban több éve figyelemmel kísérem a felnőtt, illetve az utánpótlás csapat munkáját. Mindenkitől, aki több tapasztalattal rendelkezik, mint én, szeretnék többet tanulni és ezt a tudást kamatoztatni a mérkőzéseken.

6. Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak, akik idén először láthatnak téged az NB II-es és U20-as csapatban?

Azt üzenném nekik, hogy ha tudnak, minél több mérkőzésre látogassanak ki, támogassanak minket és élvezzék velünk együtt a közelgő szezon meghatározó pillanatait. Hajrá Vasas! ❤️💙

Közös extra kérdések

🔴 Kedvenc tantárgyad az iskolában? Kedvenc tantárgyam nincsen, de az irodalmat, angolt, illetve a matematikát szeretem.

🎵 Mi szól a fülesedben meccs előtt? A legtöbbször Pitbull, Gims, Tate McRae, RAYE számokat szoktam hallgatni, de hazai előadóktól például Beton Hofi dalokat is hallgatok meccs előtt.

🍕 Kedvenc meccs utáni jutalomfalat? Anya által sütött mini pogácsa.

🏖️ Tenger vagy Balaton? Egyértelműen tenger.

😊 Egy szó, ami legjobban jellemzi ezt a csapatot. Kitartó

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük