A szezonnyitóhoz közeledve megnéztem, hogyan áll a Vasas keretének értéke a többi NB I-es csapatéhoz képest a sokat emlegetett Transfermarkton.
Mindezt annak ellenére tettem, hogy ezeket az összegeket nem érdemes túl komolyan venni – ahogyan arra korábban a Tükörszélső is rámutatott. A játékosok mellé rendelt eurószázezrek és milliók ugyanis nem valódi vételárak, még kevésbé pontos sportértékek. Egy gondolatkísérletet azonban így is megér a kérdés: hol helyezkedik el papíron a Vasas az NB I mezőnyében?
Így áll jelenleg az NB I keretértéklistája

A sorrendet a most feltöltött, 2026/2027-es idény előtti keretértékek alapján állítottam fel. A táblázatban az előző szezon végi érték, valamint az ahhoz képest bekövetkezett változás is szerepel.
Papíron már bent maradtunk
A Vasas a keret összértékét tekintve a kilencedik helyet foglalja el. A játékosokra vetített 216 ezer eurós átlagérték a tizedik helyre elegendő.
Alighanem mindkét pozíciót előre elfogadnánk a valódi tabellán is. Nem mintha a pályán bármit jelentene, hogy egy internetes adatbázis szerkesztői hány eurót írtak az egyes játékosok neve mellé.
A papírforma szerint az alsóházban sincs különösebb meglepetés. Valamivel előttünk található a Nyíregyháza, miközben a szintén újonc Kispestet, a karcsúsításon átesett Kisvárdát, valamint a jelenleg leginkább végkiárusításra emlékeztető ZTE-t megelőzzük. Az sem meglepő, hogy az NB I csapatainak többségénél jelentős keretérték-csökkenés látható.
A számokból az is kiderül, hogy a Vasas keretének becsült értéke közel 28 százalékkal emelkedett az előző idény végéhez képest. Ez a mezőny legnagyobb növekedése. Jól hangzik, csak éppen önmagában semmit sem garantál.
Ennyit érnek az új igazolások – legalábbis a Transfermarkt szerint
A nyáron érkezett játékosaink jelenlegi becsült értékei:
- Engedi Márk: 100 ezer euró
- Csóka Dániel: 250 ezer euró
- Kovács Patrik 250 ezer euró
- Pálinkás Gergő 300 ezer euró
- Kovácsréti Márk 350 ezer euró
- Koszta Márk 450 ezer euró
A keret legértékesebb játékosa továbbra is Urblík „TNT” Józsi, akit 500 ezer euróra taksálnak.
Az új szerzeményeken kívül Hej Viktor 400 ezer, Tóth Milán 350 ezer, Banó-Szabó Bence pedig 300 ezer eurós értékkel rendelkezik. Tóth esetében ez ráadásul visszaesést jelent: korábban 450 ezer euróra is becsülték.
A számok tehát első pillantásra egyáltalán nem mutatnak rosszul. A Vasas papíron nem lóg ki lefelé az NB I alsóházából, az új igazolások pedig láthatóan megemelték a keret összértékét.
Csakhogy itt kezdődik a délibáb.
A keretérték nem eredményjelző
A Transfermarkt értékei nem azt mutatják meg, hogy egy játékos az adott csapatban, az adott rendszerben és az adott pillanatban mire képes. Nem mérik az öltözői szerepet, a mentális állapotot, az összeszokottságot, a taktikai fegyelmet, ahogy azt sem, hogy valaki egy kiesési rangadón mennyire tudja elviselni a nyomást.
Sőt, ezek a részben a „tömegek bölcsességére” építő adatbázisok még a tényleges piaci értéket is csak hozzávetőlegesen becsülik meg – az NB I szintjén sokszor igen jelentős hibahatárral.
A keretérték így legfeljebb egy látványos, könnyen fogyasztható mérőszám. Olyasmi, amit jó böngészni júliusban, amikor még minden csapat erősnek tűnik, minden igazolás beválhat, és minden szurkoló megpróbál kapaszkodót találni a szezon előtt.
A valódi kérdés azonban nem az, hogy a Vasas keretét 6,25 millió euróra vagy esetleg egymillióval többre becsülik-e. Hanem az, hogy ebből a játékosállományból sikerül-e egységes, fegyelmezett és harcos csapatot építeni. Olyat, amelyik elbírja az NB I tempóját, képes pontokat szerezni a közvetlen riválisok ellen, és a szurkolók támogatásával kiharcolni a bennmaradást.
Ehhez pedig nem keretérték kell.
Hanem Vasas-szív, alázat és rengeteg munka.
Végső soron: egy csapat.
Hajrá, Vasas!

Vélemény, hozzászólás?