Szerkesztőségi jóslatok: ezt várjuk a Vasas 2026/2027-es szezonjától

A mai szezonnyitóra rendhagyó beharangozóval készültünk: a szerkesztőség tagjai közösen, egy cikkben bocsátkoznak jóslatokba – mind a mai mérkőzésre, mind az egész szezonra vonatkozóan.

Lesznek merész jóslatok, óvatos várakozások, helyenként optimista megérzések, és persze néhány olyan válasz is, amelyet tavasszal visszaolvasva már csak nevetni fogunk.

De nézzük a kérdéseket és a válaszokat!

Mit vársz a 2026/2027-es szezontól?

km: Személy szerint nagyon remélem, hogy a Vasas FC ezúttal nem retúrjegyet váltott az első osztályba, hanem úgy tér vissza az NB I-be, hogy meg is veti a lábát az élvonalban.

Tradíciók és történelem ide, az együtt tartott keret mellé érkező minőségi igazolások oda, egy újonc esetében a feljutás utáni időszak a bizonyításról és a szurkolók meggyőzéséről szól.

Igen, meg kell győzni a mérkőzésekre kilátogató piros-kék szimpatizánsokat arról, hogy Angyalföldön egy küzdeni tudó, harcos, futballozó, nem pedig a játékot csaló csapat formálódik. Ha jönnek az eredmények, remélhetőleg hétről hétre egyre többen lesznek a lelátókon.

Ha mindeközben még néhány látványos győzelmet is ünnepelhetünk a Fáy utcában, az külön öröm lesz.

szvik: Hideg sör, sok szotyi, sima bennmaradás. Győzelem a Grupiban, jó ikarusos túra Felcsúton és Girsik-bombagól a Lokinak.

gyulus: Winston Churchillt idézve: „Nem ígérhetek mást, csak vért, verítéket és könnyeket.”

Kicsit lazábbra fordítva a szót: nem lesz könnyű mutatvány a bennmaradás, biztosan lesznek súlyos hullámvölgyek és akár négy-öt gólos vereségek is. De a végén csak össze fog jönni.

Hányadik helyen végez a Vasas FC?

km: A tizenkét csapatos bajnokságban szerintem kiváló eredmény lenne a biztos bennmaradás. A felkészülési mérkőzéseket nem láttam, az ankéton elhangzott ígéreteket viszont hallottam, és mindent figyelembe véve bízom abban, hogy elérhető a stabil középmezőny.

A 6–8. hely valamelyikének megszerzése jó alapot adhatna a következő szezonra.

szvik: Nyugodt tizedik hely, nem lesz veszélyes.

gyulus: Szerintem az osztályozót is elkerüljük. Körülbelül 40 ponttal a 9–10. helyre várom a csapatot.

A „középcsapatos” szurkolói reményeket túlzottnak tartom. Még a mostani, érezhetően meggyengült NB I-es mezőnyben sem látok öt-hat olyan csapatot, amelynél a szezon végére reálisan jobb helyezést érhetnénk el.

De nyitottan várok bármilyen pozitív meglepetést!

Ki lesz a szezon legjobb Vasas-játékosa?

km: Teljesen mindegy, ki lesz, csak csapatszinten szerepeljen jól a társaság.

Mivel jó lenne, ha a támadószekció jól működne, és néha még látványos produkcióval is meglepné a csapat a nézőket, ezért azt mondom, legyen Koszta Márk a szezon MVP-je.

Rutinja sokat érhet, és ha a hozzáállásával sem lesz probléma, kellemes színfoltja lehet a piros-kék együttesnek.

szvik: Urblík Jocó.

gyulus: A képességeket figyelembe véve három-négy főre szűkíthető a kör. Urblík nyilvánvaló választás.

Most azonban az az érzésem, hogy ennek a csapatnak elsősorban a védelemben lenne szüksége kiemelkedő teljesítményre, lehetőleg középső védő poszton.

Szóval a választásom – szigorúan „szükségleti” alapon – egy középső védőre esik. Legyen Iyinbor!

Melyik nyári igazolástól várod a legtöbbet?

km: Az előző kérdésben megadtam a választ erre a kérdésre is.

szvik: Koszta Márk.

gyulus: Kovácsréti Márk. Sokoldalú játékos, több poszton is bevethető.

Egyenletes teljesítménnyel a csapat egyik erőssége lehet, a szélen és tízes poszton is szükség van opciókra. Csatárposzton szerintem nagyobb lesz a tülekedés.

Ki lehet a szezon kellemes meglepetése?

km: A tavalyi idényben Girsik Attila több mérkőzésen is jól teljesített. A húszéves védő a Kubala Akadémia keretéből verekedte be magát a felnőttcsapatba.

Bízom benne, hogy az előző szezonban szerzett meccsrutint és játéktapasztalatot az első osztályban is kamatoztatni tudja.

szvik: Girsik és Doki. Meg Béka szurkolótársunk dartsteljesítménye a VSZK-klubban.

gyulus: Girsik nálam is a névsor elején szerepelne, de tartok tőle, hogy nem sok lehetőséget fog kapni.

Kicsit elfogultan én Hidi M. Sanyi nevét mondom. Az előző NB I-es kalandban epizódszerepet sem kapott. Bízom benne, hogy most bebizonyítja: a hatos posztot magas szinten meg tudja oldani az élvonalban is.

Mi okozhatja a legnagyobb csalódást?

km: Az, ha nem sikerülne összekapni a védelmet, illetve ha az ígéretek ellenére sem lehetne azt érezni a csapaton, hogy komolyan veszi az NB I-es tagság megőrzésével kapcsolatos terveket.

A közelmúltban megrendezett labdarúgó-világbajnokságon sokak számára nem volt túl szimpatikus a helyenként nem feltétlenül a fair play szellemében játszó, sportszerűtlen argentin válogatott.

Egy dolgot azonban nem lehet elvenni tőlük: már a himnusz alatt úgy álltak a pályán, mint akik vért ittak az öltözőben.

Na, ha valamit, akkor ezt a harcos mentalitást szeretném látni a csapaton. Azt, hogy akárhogyan is alakul az eredmény, az utolsó pillanatig harcoljanak.

szvik: Inkább nem írom le, mert megsértődnének rajta.

gyulus: Az utolsó NB I-es fiaskó PTSD-je bennem még erősen él, de próbálok pozitív lenni.

Attól azonban nagyon tartok, hogy a védelem kevés lesz ehhez a szinthez, különösen belső védő poszton – legyen szó négy- vagy háromvédős rendszerről. Nagyon hiányzik egy vezér hátulról.

Mindemellett Erős az előző szezonban is körülbelül az ötödik próbálkozásra találta meg az ideális felállást hátul. Erre most nem lesz időnk.

Meddig jut a Vasas a MOL Magyar Kupában?

km: A kupában mindig benne van egy bravúr lehetősége. Én már annak is örülnék, ha a csapat bejutna a legjobb négy közé. Egy jó kupaszereplés önbizalmat adhatna a bajnokságra is.

szvik: Sorsolástól függ, tehát kupagyőzelem.

gyulus: Hiszek abban, hogy a leghamarabb – legyen ez így hosszú távon is – a kupában érhetünk el érdemi eredményt, és ott szerezhetünk trófeát.

Az idei évre még nincsenek ilyen álmaim, de azért egy negyeddöntő, esetleg elődöntő jó lenne. Persze nem fakadok sírva akkor sem, ha a kupadöntőig menetelünk!

Melyik mérkőzést várod a legjobban?

km: Mondanám, hogy mindig a következőt.

Tudnám értékelni, ha hétről hétre úgy lépne pályára a csapat, mintha a soron következő mérkőzés lenne életük legfontosabb összecsapása.

Ettől függetlenül természetesen a Groupama Arénában pontokat szerezni a Ferencváros ellen mindent vinne, ezért legyen a második fordulóban rendezendő találkozó a zöld-fehérek ellen.

Egyébként is, az első két fordulóban mutatott játék és az elért eredmények egész jól beárazzák majd a csapatot.

szvik: Fradi, idegenben. 0–5.

gyulus: A magam részéről nem kérdés: a Kispest elleni első hazait. Nagyon kijárna nekünk egy győzelem ellenük.

Milyen lesz a szezon vége? Egy mondatban!

km: A Vasas FC minden kétkedőnek bebizonyítja, hogy nem vendégeskedni jött az NB I-be, hanem ismét a magyar élvonal természetes szereplője lett, méltón a klub hagyományaihoz.

szvik: Nyugodt, harmonikus, mint egy vacsora a Balaton-felvidéken.

gyulus: Kicsit izgulós, számolgatós… de a végén legyen happy end!

Piros-kék Pulzus Extra – az ETO FC Győr elleni nyitány

Összejön-e a szezon első piros-kék gólja? Ki lesz a gólszerző?

km: Persze! Koszta Márk szerzi majd.

Még akkor is, ha ezzel rendesen pakolom a homokzsákokat a vállára. Remélem, hogy támadónk olvassa a Piros-kék Pulzust, és bebizonyítja mindenkinek, hogy elbírja a nyomást.

szvik: Urblík Józsi, méghozzá Hei Viktor gólpasszából.

gyulus: Igen, lesz gól. Tóth Milu fogja szerezni.

Hány gólt lő a Vasas?

km: Az én tippem egy 2–1-es győzelem, de csak azért, mert a Vasas ellen soha nem fogadok.

szvik: Egyet, de az gyönyörű lesz, és még pontot is ér.

gyulus: Csatlakozom Szvikhez.

Lesz piros lapunk?

km: Nem lesz kiállítás a mérkőzésen.

szvik: Nem.

gyulus: Legfeljebb ha Erős meglátja Derdák Marcellt a lelátón, és megkergeti… szóval nem.

Mekkora lesz a nézőszám?

km: Körülbelül 2500 néző foglal majd helyet az Illovszky Rudolf Stadion lelátóin.

szvik: A KM által tippelt 2500-zal egyetértek.

gyulus: A jegyek viszonylag szépen fogynak, a kérdés csak az, hogy mennyi bérletes nyaral. Legyen 2800, már csak azért is, hogy a többiek fölé lőjek.

Ezek voltak a mi tippjeink. Ti milyen válaszokat adnátok ezekre a kérdésekre?

Írjátok meg itt, vagy mondjátok el nekünk személyesen a Szentélyben.

Tavasszal pedig visszatérünk ehhez a cikkhez, és ünnepélyesen megállapítjuk, ki látott a jövőbe – és kit tiltunk el végleg a tippeléstől.

Addig is:

Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük