…és baromira unjuk már. Mindig ugyanaz a vége: egy „szépen” csillogó bronzérem a másodosztályban, a feljutás elmaradása miatti apátia, majd a „jövőre sikerülni fog” típusú fogadkozás.
Egy ígéretesen alakuló őszi szezon végét sikerült teljesen hazavágni. Egyetértek Erőssel abban, amit az M4-es interjúban mondott: „Amit eddig felépítettünk, azt most két forduló alatt sikerült tönkretennünk.”
Őszintén: előzetesen szemrebbenés nélkül elfogadtam volna, ha az utolsó két meccsen behúzunk négy pontot. Ehhez képest két döntetlen esetén… hát, nem örültem volna, de azért nem a világ vége. A két meccsen szerzett nulla pont viszont egészen egyszerűen elfogadhatatlan.
A november 3-i posztomban kiszámoltam, hogy 32 pont elég kell legyen az őszi bajnoki címhez. A számítás bejött — csak épp a Kispest ünnepelhet. Mi lecsúsztunk a kétpontos meccsátlag alá, és a nyakunkra jött két üldöző is. Tudom, legalább feljutó helyen telelünk, de nézzétek meg, mi vár ránk az első két tavaszi fordulóban: Csákvár idegenben (Tóth Milán nélkül) és Kecskemét otthon. Így azért rögtön vékonykának tűnik az a kétpontos előny.
Nem tudom, mi történt a csapat háza táján a legutóbbi válogatott szünet óta, de a kéthónapos téli szünet alatt rendezni kell a sorokat, különben februárban nagyon hamar belecsúszhatunk egy olyan gödörbe, ahonnan piszok nehéz lesz kimászni.
Az a kiábrándító, hogy évek óta küszködünk ugyanazokkal a problémákkal, a végeredmény azonban nem változik: a szemünket félig eltakarva nézzük ugyanazt a unalomig ismert műsort.
De a szurkolói lét része valahol az is, hogy néha a realitás talajától elrugaszkodva bízunk abban, hogy most más lesz a történet vége.
Hiszen előbb-utóbb eljön a mi időnk is.
Ugye?
Hajrá Vasas!🔴🔵
u.i.: most jómagam is tartok egy kisebb pihenőt.
Vélemény, hozzászólás?