“A hídon akkor kelünk át, amikor odaérünk” – mondtam ezt számos szurkolótársamnak az elmúlt hónapokban, amikor rendre előkerült a kérdés: vajon mire lesz elég ez a játék, ez a keret az NB I-ben? Mert persze könnyű volt legyinteni a „mocsárligában” aratott győzelmekre, meg előre rettegni attól, hogy majd az élvonalban mi vár ránk.
Csakhogy ennek a csapatnak nem a bentmaradás volt a feladata. Hanem a feljutás. És ezt a feladatot teljesítette, méghozzá bajnokként!
Kérem szépen, megérkeztünk a metaforikus hídhoz. Most akkor ideje szépen átkelni rajta… és ha lehet, fel is gyújtani magunk mögött. Soha többé nem akarunk visszajönni erre az oldalra.
Köszönjük, elég volt.
Most viszont jön az NB I. Az a bajnokság, amelynek jelenleg még neve sincs. Mondjuk nem mintha különösebben hiányozna a „Fizz Liga” elnevezés — eleve úgy hangzott, mint valami limitált kiadású energiaital vagy citromízű szénsavas üdítő. Egyetlen emberrel sem találkoztam, aki természetes módon ki tudta volna mondani ezt a nevet anélkül, hogy közben az ne érezzem magam egy kínos marketingprezentáció közepén.
De név ide vagy oda, az élvonal azért továbbra is egy totálisan másik kávéház. A Vasas szerepe is megváltozik: az elmúlt években hozzászoktunk az NB II elkényeztetett “aranyfiújának” szerepéhez – bár ehhez rendre bronzérmek társultak – most azonban kiscsapat leszünk. És ezzel nincs semmi baj.
Most előre aláírnám, hogy az első szezont húzzuk ki a 10. helyen. Maradjunk bent, éljük túl a kultúrsokkot. Aztán innen tovább lehet építkezni.
Megjegyzem, én a magyar futballt körülölelő pénzügyi bizonytalanságra alapvetően lehetőségként tekintek: a Vasas költségvetési szempontból is “alulról” érkezik. Minden jel szerint több olyan NB I-es klub is lesz, ami a közeljövőben szembesül azzal, hogy a látványsportokba öntött közpénzek csökkenése, továbbá a hirtelen lelécelő szponzorok miatt többmilliárd forintos hiány tátong a költségvetésében.
Az esetünkben – reményeim szerint – inkább az a kérdés, hogy még mennyi erősítésre lesz keret. Azt pedig az utolsó NB I-es kalandunkból saját kárunkból megtanultuk, hogy az érkezők minősége a döntő, nem a számuk.
Ettől függetlenül nem várok könnyű szezont, sőt. Kapunk majd hatalmas pofonokat, könnyen lehet olyan is, hogy egymás után 3 meccset is elveszítünk. Erre lélekben nekünk, szurkolóknak is fel kell készülni.
De tudjátok mit? Inkább kapok agyfaszt az Újpest, a MTK vagy a Paks elleni mecsen, mint hogy még egy évig azt számolgassam, milyen eredmény kell Szentlőrincen a feljutási matekhoz.
Mert mégiscsak itt van a helyünk.
A híd túloldalán. 🔴🔵
Vélemény, hozzászólás?