MTK–Vasas 1–0
Úgy néz ki, a Hungária körút lassan lesüllyed újpesti mélységekbe: képtelenek vagyunk ott nyerni. Ha jól sejtem, az MTK-pályán utoljára 2010-ben ünnepeltünk, amikor a berobbanó Beliczky nekünk 0–2-nél gyorsan triplázott, a kispadon pedig a Halhatatlan Grandmaster, Gianni Dellacasa! (Azóta ugye építették a stadiont és kétszer nyertünk Dunaújvárosban, az egyikre biztosan mindenki emlékszik.)
A 10. fordulóban eljött az első meccs, amelyen nem érdemeltünk pontot, a második félidő elejét leszámítva az MTK jobban játszott, amilyen balfék csapat volt az elmúlt hetekben, nem is sajnálom tőlük ezt most. Már csak azért sem, mert kimondottan szimpatikus vendéglátók voltak: a cheerleaderek lelkesedése előtt le a kalappal, de a labdaszedők hozzáállásáról is példát vehetnének mások, amikor hátrányban voltunk, rögtön dobták Engedinek a labdát.
A csapat teljesítményére nem nagyon térnék ki: működtek a támadó átmenetek, volt pár jó kombináció, de összességében rendkívül szarok voltunk. Én nem haragszom azokra, akik helyzetet hagytak ki, azokra sem, akik rosszul játszottak (akadt belőlük bőven), viszont kicsit egy-két ember mintha belekényelmesedett volna ebbe a hú, de jó rajtba, ők egy kicsit tegyék már oda magukat, baszki!
„Na! Nyugodjál le, Cingikém, Csoki , adj neki egy felest; szívj el egy cigit! Ezt a faszt meg dobjuk be a tigrisbe és húzzunk Lali után!” (Gaben, Üvegtigris 3.)
Mivel az FC elmúlt években végzett áldásos tevékenysége csökkentett az érzelmi invesztíciómon a focicsapat felé, kivételesen a fäsz szebbik végére kerültem: a pályán és a vendégszektorban is tele voltunk nagyon ideges emberekkel, én meg úgy érdekődve, de azért alig bosszúsan néztem, mizu. Biztos engem is felzaklatott volna ez az egész, ha látnám bármennyi esélyét most a kiesésnek, de egy ideje már inkább folyamatában nézek focit, mintsem nagyon megélném az adott pillanatot, ez a csapat pedig rendben van, a mostani ellenére is.
Ugyanakkor nem lehet nem észrevenni, hogy az egerek cincognak: egy vereség automatikusan kidomborítja a csapat, klub hiányosságait, pedig azok léteznek akkor is, amikor futrobogakicsikocsi és nyerjük a meccseket. Gyulus komám bő egy hónapja írt már a keret vékony mivoltáról, és amilyen szépen sült minden eddig, most már kezdünk belenézni ennek a szívó részébe. Iyinbort múlt héten vesztettük el (valószínűleg hetekre), és hát Tóth Milán sérülése sem sok jót sejtet ezügyben. Ha a „minden rosszban van valami jó”-mentén és rendkívül önzően gondolkodunk, a súlyos sérülése most a hasznunkra válhatna, mert akkor nem kéne eladnunk, de nyilván ezt nem kívánom neki, legyen teljesen egészségesen apuka! Azért nem nézett ki jól a sztori…
Rendkívül furcsa, hogy Erős Gabi sem a tévés interjúra, sem a sajtótájékoztatóra nem állt ki, Pista nyilatkozott helyette. Nem akarok összskvs-lmltktet gyártani (tehát fogok), de remélem, valami halaszthatatlan, de abból is inkább valami örömteli dolga volt éppen (Pista nyilatkozatában személyes okok szerepelnek) és nem szimplán idegbe jött, szükségünk lenne a belső békéjére, mert erre a jó csapatra egyszemélyben ő a garancia. Nehogy elveszítsük!
Ne idegeskedjetek, reggel megyünk egy bő harmad Balcsi-körrel bevesszük Balatonboglárt a kézimeccsre, másnap meg kisveszprémben röpi, álom az élet!
Összefoglaló:
Vélemény, hozzászólás?