
A történet folytatódik – továbbra is piros-kékben
Ma is egy olyan játékosot kérdeztem, akit a szurkolók már megismerhettek az utánpótlás csapat mérkőzésein, és a 2026/2027-es idényben továbbra is a Vasas SC sikereiért küzd majd, az NB2-es és U20-as bajnokságokban. Az út számára is adott, amennyiben jól teljesít, bekerülhet az NB1-es keretbe. Addig azonban sokat kell még dolgoznia, bizonyítania és fejlődnie – de vajon miképpen látja a jövőt Zentai Csenge?
1. A nyári szünet után újra munkába álltatok. Hogyan telt a pihenő, és mennyire sikerült feltöltődni a felkészülés előtt?
Köszönöm, nagyon jól telt a pihenő. Sok időt tudtam tölteni a családommal, valamint a barátaimmal és így sikerült maximálisan feltöltődni.
2. A következő idényben ismét két fronton – az NB II-ben és az U20-as bajnokságban – kell helyt állnotok az utánpótlás csapattal. Mit vársz ettől a kihívástól?
Várom már az idei szezont, nehéz lesz, viszont pozitívan állok hozzá, és remélem, hogy ismét meg tudjuk mutatni, mire is vagyunk képesek együtt.
3. Milyen egyéni célokat fogalmaztál meg magadnak a 2026/2027-es szezonra?
Sok minden van, amit így szeretnék ebben a szezonban elérni, de legfőképp azt, hogy minél magasabb eredményt tudjunk kihozni a szezonból.
4. Melyik területen szeretnél a legtöbbet fejlődni az előttünk álló szezonban?
Sok mindenben kell még fejlődnöm, de leginkább az állóképességemen szeretnék javítani, valamint a koncentráción is.
5. A Vasas SC esetében egy utánpótlás-játékos célja az lehet, hogy egyszer az NB I-es csapatban bizonyíthasson. Mit jelentene számodra, ha idén lehetőséget kapnál a felnőttek között?
Nagyon örülnék neki természetesen, viszont azt is tudom, hogy ahhoz rengeteg erőre és kitartásra van szükség.

6. Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak a bajnoki rajt előtt, illetve elárulnál -e magadról valamit, amit nem tudnak rólad a szurkolók?
Azt üzenném, hogy remélem, idén is meg tudjuk köszönni nekik a sok támogatást a jövőben elért eredményekkel. Talán az lenne, amit nem tudnak rólam, hogy nagyon szeretek olvasni, mert azt érzem, hogy kicsit kikapcsol a rohanós hétköznapokban.

Vélemény, hozzászólás?