Bemutatkozik az utánpótlás kézilabdacsapat / 7. – Fekete Mirella

Egy álom küszöbén – angyalföldi fiatalok, akik már az élvonal kapuján kopogtatnak

Az utánpótláscsapat öt tagja a 2026/2027-es szezonra készülődve szintet lépett, a játékosok a felnőtt csapattal kezdték meg a felkészülést. Ők azok a játékosok, akik megtestesítik mindazt, amit minden utánpótlás-korú játékos szeretne: végigjárva a ranglétrát, eljutni az NB I-es keret tagságáig. Öt lány, öt élet, öt különböző út, mégis egy közös történet. A cél azonban ugyanaz: az NB I-es csapat mezének a megszerzése. Az angyalföldi ötösfogat tagjai közül ma következzen az ASI-nevelés, a Vasas-utánpótlásban már bizonyított irányítóval készült interjú. Válaszol: Fekete Mirella.

1. Az idei felkészülést már az NB I-es kerettel kezdted meg. Milyen érzés volt először úgy belépni az öltözőbe, hogy már teljes jogú tagként számítanak rád?

Nagyon felemelő érzés volt a felnőtt csapat tagjaival kezdeni a felkészülést. Sokat jelentett számomra, hogy teljes jogú tagként számítanak rám, és ez még nagyobb motivációt ad, hogy napról napra fejlődjek.

2. Tavaly még az NB II-ben és az U20-as bajnokságban szerepeltél, most pedig nap mint nap az élvonalbeli játékosokkal dolgozhatsz együtt. Mi je-lenti számodra a legnagyobb különbséget?

Szerencsére a rendszer és a játékunk alapjai nagyjából ugyanazok, mint az utánpótlásban, így az edzések felépítéséhez és a figurákhoz nem volt nehéz hozzászokni. A legnagyobb különbséget inkább a játék gyorsasága és a labdajáratás jelenti. Minden sokkal intenzívebb, gyorsabban kell döntéseket hozni, de pont ettől lehet a legtöbbet fejlődni.

3. Kik azok a csapattársak, akiktől a legtöbbet tanulhatsz a felkészülés során, és miben segítenek a legtöbbet neked?

Leginkább a poszttársaimtól próbálok tanulni. Rengeteget kérdezek tőlük, hogy egy-egy szituációt hogyan lehetne jobban vagy másképp megoldani, és mindig szívesen megosztják a tapasztalataikat. De igazából az egész csapat nagyon segítőkész, bármilyen kérdésem van, mindig számíthatok rájuk.

4. Miben szeretnél a legtöbbet fejlődni ahhoz, hogy minél több lehetőséget kapj az élvonalban?

Leginkább a védekezésemben szeretnék fejlődni, illetve abban, hogy még gyorsabban és jobb döntéseket hozzak a pályán. Emellett szeretnék hatékonyabban kijönni az egy az egy elleni helyzetekből és a cselekből. Mivel nem vagyok a legmagasabb játékos, nekem különösen fontos, hogy gyorsasággal, jó döntésekkel és megfelelő helyezkedéssel tudjam ezt kompenzálni.

5. Mit jelent számodra, hogy a Vasas SC utánpótlás játékosaként eljutottál az NB I-es keretig?

Leírhatatlan érzés, hiszen az ASI-ban, a Vasas nevelőegyesületében kezdtem kézilabdázni. Gyerekként mindig felnéztem a felnőtt játékosokra, nagyon szerettem nézni a mérkőzéseiket, és már akkor az volt a nagy álmom, hogy egyszer én is közöttük játszhassak. Hatalmas büszkeség számomra, hogy ez most valóra válhatott.

6. Mit üzennél azoknak a fiatal Vasas-játékosoknak, akik most még az utánpótlásban dolgoznak azért, hogy egyszer ők is átélhessék ezt a pillanatot?

Azt üzenném nekik, hogy kitartó munkával és alázattal bármit el lehet érni. Bármilyen nehézségek is jönnek, soha ne adják fel az álmaikat, hanem dolgozzanak értük minden nap. Merjenek nagyot álmodni, mert ha hisznek magukban és tesznek érte, tényleg bármi lehetséges.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük