
1971-ben Gene Hackman főszereplésével mutatták be a Francia kapcsolat című filmet, ami annak ideijén egy remek krimi volt, és talán sokan nem tudják, de a William Friedkin által rendezett moziban az autós üldözések valószínűleg azért lettek kifejezetten élethűek, mert a rendező mindenfajta engedély nélkül, a valódi New York-i forgalomban forgatta őket. Volt egy jelenet, amelyben Hackman összeütközött egy fehér Forddal. Nos, ez egy valódi autóbaleset volt: a sofőr éppen munkába tartott, és fogalma sem volt arról, hogy alig néhány háztömbnyire egy filmstáb éppen autós üldözést forgat… Hogy miért jutott eszembe mindez? Ha nem is egy autós üldözést láttak a Vasas SC női utánpótlás kézilabdacsapata edzőmeccsére kilátogató nézők, rohanás itt is volt, különösen az elején. De nem rohanok ennyire…
A Piros-kék Pulzus olvasói már rájöhettek, hogy az ellenfél az elzászi Union Sportive Wittenheim Ensisheim Handball – U.S.W.E. Handball – gárdája volt. A találkozó érdekességét az jelentette, hogy 25 perces harmadokból állt össze a mérkőzés, ami így kísértetiesen hasonlított egy jégkorong meccsre, bár a kilátogató nézők a klímamentes csarnokban inkább egy szaunában érezhették magukat, semmint jégpályán. Gyorsabban, pontosabban kezdtek a piros-kékek, és már az első percekben megnyugtató előnyre sikerült szert tenni. Védekezésben többször is sikerült labdát szerezni, és a találkozó elején a kapuban lehetőséget kapó Hargitai Norma több remek indítással hozta helyzetbe a társait. A támadásba ugyan több hiba is becsúszott, de végül egy sportszerű találkozón nagyon magabiztos győzelmet arattak a lányok az egyébként rendkívül szimpatikus francia csapat ellen. Zámbor Nina ma rendkívül hatékony és bátor támadójátékot mutatott, Miskolczi Tünde és Lékai Odett több élményszámba menő gólpasszal szolgálta ki a társakat – esetükben külön kiemelem, hogy olyankor is volt szívük leadni a labdát, amikor akár maguk is lőhettek volna. Rajtuk kívül ki lehetne emelni több játékost is, szóljon hát ez a dicséret az egész csapatnak. Azt hiszem, ma minden pályára lépő játékos élvezni tudta a játékot, és ami a legfontosabb: senki nem sérült meg. A gratuláció jár a francia csapatnak is, akik kevés cserével játszották végig a találkozót, de több szép megmozdulást láthattunk tőlük is. Nem kell túlgondolni a mérkőzést, ahogy az U.S.W.E. Handball szakedzője, Kolonics Gábor is elmondta, ők tanulni jöttek, de az angyalföldi lányok is tanulhattak: egymásra figyelést, alázatot, csapatként működést. A bajnoki nyitányig még van idő, és én bizakodva várom az első fordulót, hiszem, hogy addigra a sok kicsi piros-kék legóból összeáll egy olyan Barbie-ház, amiben sok öröme lesz a Vasas-szurkolóknak. Na, ezért a gondolatmenetért most biztosan utálnak a lányok… akik egyáltalán nem Barbie-babák, sokkal inkább olyan harcos amazonok, akik a piros-kék színekért mindent megtesznek, harcolva a végsőkig.
Vasas SC U21 – U.S.W.E. Handball 58:22 (33:13)
Coach Danika
Három harmad, magabiztos győzelem. Sportszakmai szempontból lehettek kifogások, de mindenki kapott lehetőséget, és ez egy önbizalomnövelő, az összeszokást segítő mérkőzés volt. Voltak ugyan hibák, de szép megoldásokat is láthattunk. Vezetőedzői szemmel mit lehet kiemelni?
Jó iramú mérkőzést játszottunk a francia negyedosztályú, de nagyon fiatal ellenfelünk ellen. Háromszor 25 percet játszottunk, így ismét mindenkinek lehetőséget tudtunk adni, ráadásul azok is több szerepet kaptak, akik eddig kevesebbet voltak pályán – még akkor is, ha közben sorokat cseréltünk.
Sportszakmai szempontból most nem feltétlenül az eredmény volt a legfontosabb, hanem az, hogy minél több játékost és többféle játékhelyzetet tudjunk gyakorolni. Ezekből később tovább tudunk építkezni. Voltak hibáink, de szép megoldásokat is láthattunk, és az is fontos, hogy egy ilyen mérkőzés önbizalmat adhat a lányoknak, miközben tovább erősítjük az összeszokottságot.
Ezzel a mérkőzéssel és a mérkőzés utáni kondiedzéssel zártuk a hetet. Jövő héten a Vasas Kupa hete következik, utána pedig kezdődik a bajnokság, úgyhogy most már tényleg a célegyenesben vagyunk. A következő időszakban egyre inkább azokra a részletekre kell helyeznünk a hangsúlyt, amelyekkel a bajnoki mérkőzésekre szeretnénk igazán összeállni.
Zámbor Nina
A mai meccsen viszonylag sok időt kaptál, amit szép gólokkal, lendületes, jó játékkal háláltál meg. Belülről milyen volt a mérkőzés, hogyan látod, mit tudtok hasznosítani a mai összecsapásból?
Köszönöm a kérdést. Ma a francia U.S.W.E Handball csapatával egy jó hangulatú mérkőzést játszhattunk. Már az első percektől érezhető volt, hogy mind fejben, mind küzdeni akarásban összeszedettebbek vagyunk. Jó érzés volt a pályán lenni, mert a védekezésünk mellett a kapusaink is tudtak nekünk segíteni. Ma a labdaszerzéseket és legfőképp a taktikánkat tudtuk gyakorolni. Büszke vagyok a lányokra, hogy egy mozgalmas hét után is helyt tudtunk állni.

Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld! 🔴🔵
#VasasSC #VasasKézilabda #U20 #PirosKékPulzus #USWEHandball #Kézilabda

Vélemény, hozzászólás?