Derbi, rangadó, revansmeccs, erőpróba, narratívaformáló ütközet… és folytathatnám a végtelenségig, de a lényeg ugyanaz: a szezon egyik legfontosabb kilencven perce vár ma ránk.
Őszintén: nem hiszek a revansmeccsekben. A tavalyi szezonzárót sokan emlegetik, az utolsó perces Otigba-fejest, amiből „majdnem feljutás” lett – de ez önámítás. Egyrészt, a feljutás a három egymást követő, tavaszi idegenbeli zakón úszott el (Mezőkövesd, BVSC, Szentlőrinc). Másrészt, annál a bizonyos 2–2-nél inkább nekünk volt hízelgő az eredmény: egyetlen szavunk sem lehetett volna, ha az a fejes csak az egyenlítésért megy.
Nekem a mai meccs sokkal inkább a tavaly decemberi idegenbeli összecsapásra rímel. Akkor a tökutolsó Kispestet kellett volna megvernünk, hogy feljutó helyen teleljünk – és nem tettük meg. Most ennek nagyobb a tétje: a tabella első két helyezettje találkozik, és ez már az a rangadó, amelynek valódi súlya van.
Érzésem szerint a teher ma inkább a Kispestre hárul. Egy vereséggel minimum két-, jobb gólkülönbség esetén akár hárommeccses hátrányba is kerülhetnek. Ezt a mérkőzést ez a Vasas meg tudja nyerni – feltéve, ha mindent kiad magából. Annyi biztos, hogy a lelátóról most is meg fognak kapni minden segítséget. 
Ma nem kell túlmagyarázni semmit — elég, ha a csapat megmutatja, mire képes, amikor tényleg számít.
Hajrá Vasas! 
Vélemény, hozzászólás?