Kategória: Kézilabda

  • Lezárult az U17-es Strandkézilabda Európa-bajnokság – piros-kék résztvevővel

    A kézilabdát érintő nyári uborkaszezonban következzen egy beszámoló az U17-es strandkézilabda EB küzdelmeiről, mely piros-kék érdekeltséggel is bírt. A Vasas SC NB1-es női kézilabdacsapatának másodedzője, az NB2-es és U20-as csapat vezetőedzője, Kiss Dániel ugyanis szövetségi kapitányként volt jelen a megmérettetésen. Dani a szlovák válogatottat irányította a tornán, de nézzük, hogyan került a csapat élére, milyen nehézségekkel kellett szembenéznie a felkészülési időszakban, és mi történt a versenyen.

    (tovább…)
  • Felszállt a füst – hivatalos a következő szezon kézilabda kerete

    Egy ideje a sportág iránt érdeklődő szurkolók erőteljesen foglalkoztak azzal, vajon miként alakul a 2026/2027-es szezonban a játékoskeret a Konkoly Csaba vezetőedző által irányított NB1-es női kézilabdacsapatnál. Mentek a találgatások, elhangzott néhány olyan név, akiket többen szívesen láttak volna piros-kékben. A mai napon aztán végre megtörtént a hivatalos bejelentés, ezért most már mindenki nyugtázhatja magában, hogy egész jól jött ki a csapat az átigazolási időszakból. Amint azt már bejelentette a klub, csupán két távozó van, Oláh Kyra (→ MTK) és Mészáros Virág (→ NEKA) személyében. Az érkezők sora ugyanakkor hosszabb, és bizakodásra adhat okot, hogy olyan posztokra érkeznek az igazolások, amelyeken szükség van a frissítésre. Egészen pontosan két átlövő, egy balszélső és egy kapus érkezik Angyalföldre. De nevesítve az új játékosokat, nézzük, kik is szerepelnek a jövőben piros-kékben: Ogonovszky Eszter, Schneider Éva, Bede Fanni, Csapó Kincső.

    (tovább…)
  • Búcsú az idénytől, felemás félidőkkel, de vereséggel…

    Vasas SC – MOL Esztergom 23:37 (11:22)

    K&H női liga, 26. forduló

    2026. május 31., vasárnap, 18.00

    Vezette: Fekete Tamás Dávid, Hajdu Tamás

    Ez történt…

    A mai napon került megrendezésre a női K&H Liga 26. fordulója, ami azt is jelenti, hogy a sportág szerelmesei egy időre búcsút vehetnek a mérkőzések látogatásától. A gyereknapi találkozó kapcsán abban reménykedtünk, hogy tét nélküli mecsen, szoros eredménnyel zárják a lányok a szezont, örömet szerezve a szurkolóknak és ezzel kedveskedve egy kicsit a születésnapját a mai napon ünneplő Dombi Katalinnak is, akinek sok boldogságot kíván a Piros-kék Pulzus is!

    (tovább…)
  • Következik a szezon utolsó fellépése a kézilabda csapat számára

    2026. május 31., vasárnap, 18.00

    Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok

    Vasas SC – MOL Esztergom

    K&H női liga, 26. forduló

    A női K&H Liga 26., vagyis utolsó fordulója vasárnap délután kerül megrendezésre, mind a hét mérkőzés egy időben, 18,00 órai kezdettel várja az érdeklődő szurkolókat. A Vasas SC gárdája hazai pályán, a Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnokban fogadja a MOL Esztergom csapatát. A két együttes számára igazából nem sok tétje van a találkozónak, a nagy dolgok számukra már eldőltek. A piros-kékek ebben az idényben is kiharcolták a bennmaradást, és a 10. helyen zárják a bajnokságot. A vendégek pedig a három nagyágyú (ETO, FTC, DVSC) mögött a 4. helyre ért oda, ami szép teljesítmény az Elek Gábor vezetőedző által irányított aktuális ellenfelünktől.

    (tovább…)
  • Együtt voltunk, együtt maradunk. A Vasas család nem felejt!

    Ahogy a Váci NKSE elleni mérkőzésről szóló tudósításból már kiderült, a Vasas SC U20-as kerete a következő szezonra némiképp átalakul. Az aktuális játékosállomány tagjai közül hatan távoznak, és azon túl, hogy az itt töltött időszakukban a csapat játékához hozzátett munkájukat megköszönöm, egy-egy kérdést tettem fel az érintett játékosoknak. Tudom, én baromi elfogult vagyok a számomra legkedvesebb klub kézilabda játékosaival, de azt gondolom, érdemes lehet elolvasni ezeknek a fiatal játékosoknak a gondolatait, mindazt, amit – és ahogy – fogalmaznak az Angyalföldön töltött időszakukat illetően. Mind sportolói, mind magánéleti útjukhoz nagyon sok sikert kívánok! (Daninak meg Orsinak pedig sikeres csapatépítést a hamarosan érkező új játékosokkal, akiket természetesen majd be fogok mutatni.)    

    (tovább…)