Huszonkét nap telt el az utolsó, ‘mislenyi bajnoki óta. Tartalmas időszak volt, mind a pályán (Felcsút-verés), mind azon kívül. Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam a történtekkel kapcsolatos véleményemet.
Maszatolás a kamuprofilok terén
A Szotyizó bejegyzésére megérkezett Nagy Miklós válasza. A lényeg: a klubnak ehhez a trolltevékenységhez nincs köze, de elhatárolódnak minden olyan megnyilvánulástól, amely bárkit megsérthet, lejárathat vagy megosztottságot szíthat.
Nem tudom, hogy vagytok vele, de én hétfő reggel a szokásosnál vidámabb, ruganyosabb léptekkel mentem az irodába. Valahogy a nap is szebben sütött. Útközben a béke téri lottózóban is megálltam és begyűjtöttem a Felcsút-verés egyéni díját. 5,25-ös volt az odds a hazai győzelemre!
Az egész stadion zengett 🏟️, ritkán hallani ekkora hangerőt a Fáy utcában. Bár pont nem értük el az általam előzetesen vizionált kétezres létszámot, a jelenlévők olyan atmoszférát teremtettek, amelyre sokáig emlékezni fogunk. Másnap szerintem nem csak én voltam berekedve…
A kupameccseknek mindig más a hangulata, mint egy sima bajnokinak. Egy mérkőzésen bármi történhet, és nincs apelláta: aki veszít, kiesik. Nincs javítási lehetőség, értelmetlen a “majd jövő héten javítunk”, vagy épp a “tyúkokat a szezon végén számoljuk meg” típusú érvelés.
Hat forduló után már van miről beszélni. Ez még nem végső ítélet, inkább egy iránytű: megnézzük, honnan indultunk, és egyáltalán jó irányban tartunk-e.
Mielőtt azonban belevágnánk, érdemes megjegyezni: a félbeszakadt Kecskemét–Kispest találkozó statisztikai szempontból torzítja a képet, de az összkép így is egyértelmű.
A futball néha jóval több, mint kilencven perc játék. Ma a Kozármisleny először meccsel hazai közönség előtt Feleki Attila tulajdonos halála után. Ez nem egyszerű bajnoki, hanem egy megemlékezés, egyfajta halotti tor. Mi pedig vendégként toppanunk be.
