
Titkold el eredményeid – a nyilvánosság legyél te magad, avagy elérhetetlen szórakozás a fapados űrutazás. Értelmesnek szánt vekengés következik.
_WTF_
Tök jó lenne a válogatott szünetben, ha csak Gyulus pakolná fel az összes Urblík-bombagólt a grúzok ellen, ezeket meg leöblítenénk km úr teljes sajtóosztályt megszégyenítő kézilabda-feldolgozásaival, de tollragadósan felcseszett, ahogy az eltitkolt edzőmeccsek újabb varázslatosan otromba megoldását (nem) sikerült a kedves szurkolók elé tárni: Magyarország U21–Vasas.
A telki NASA-központ Globall Hotel nevű titkos laboratóriumában 2006-ban és 2007-ben született gyerekekből állítólag összegyúrtak egy szupertitkos csodafegyvert, amit nevezzünk most U21-es válogatottnak. Eddig is próbálkoztak vele, de körülbelül annyira volt veszélyes, mint a kövér házimacskánk egy kellemes vasárnap délelőttön.
Ez az újgenerációs csapatka a Vasassal játszott felkészülési meccset péntek délután, zárt kapuk mögött. A mieink legalább előre lekommunikálták, hogy ne várjunk semmit (összeállítások, eredmény, összefoglaló, bármi), legfeljebb néhány semmitmondó fotót. Még az ember talán el is fogadja, hogy zárt kapus a meccs, rendezőket kell kivezényelni, akkortájt lépett le a felnőttválcsi Grúziába, stb., de azt magyarázza már el valaki, mégis miért kellett titkolni az összeállításokat és az eredményt? Csak nem attól félnek az MLSZ-nél, hogy Ciprus világverő válogatottja a hétfői, amúgy szintén felkészülési (!) meccs előtt kémkedett volna? Mi a tökömet titkolnak vajon, amikor a következő tétmeccsüket tíz hónap múlva játsszák és különben is a játékosnevelés a legfőbb feladatuk? És vajon a szövetségnek vagy az U21-es válogatott stábjának mi érdeke volt abban, hogy a Vasas se közölhesse a saját összeállítását? Komolyan az agyam eldobom.
„Az edzéseken láthattunk jó dolgokat a srácoktól és ebben volt hasznos visszajelzés a Vasas elleni mérkőzés, ahol egy jó csapattal szemben gyűjthettünk tapasztalatot arról, hogyan működik az, amit szeretnénk végrehajtani a pályán. Felmérhetjük, hogy ki és miként illeszkedik ahhoz a játékfelfogáshoz, amit próbálunk megvalósítani, hogyan állnak bele a srácok a mérkőzésbe, milyen karakterjegyeket mutatnak. Láttunk olyan dolgokat is, amik még nem működnek, amiket javítani kell” – nyilatkozta Németh Antal szövetségi edző a meccsről.
„Ezúton is szeretnénk megköszönni az MLSZ-nek a lehetőséget, hogy Telkiben, az U21-es válogatott ellen léphettünk pályára. Fontos volt számunkra, hogy a válogatott szünetben se maradjunk mérkőzés nélkül, hiszen így a játékosok megkaphatták a megfelelő meccsterhelést, és a bajnoki ritmusból sem estünk ki. Hasznos találkozón vagyunk túl, amely jól szolgálta a felkészülésünket a következő bajnoki feladatokra” – ez pedig Erős Gabi összegzése.
És akkor olvassátok el őket még egyszer: hát, bassza meg, én is pont ezeket nyilatkozhattam volna, úgy, hogy egy percet nem láttam a meccsből! Hasznos meccs volt, mindenki próbált élni a lehetőséggel, voltak jó és rossz dolgok is, megyünk tovább. Tényleg, ha odáig tart a nyilvánosság, hogy valakik, valahogy, valamennyit játszottak, titkoljuk el az egészet a francba (a vízilabdában ezt okosan kétkapuzásnak hívják), mert ez így a szurkolók hülyének nézése valamilyen gigantikus baromság oltárán, amit amúgy szintén nem indokolnak meg.
A Vasasnál egyébként az elmúlt években nem kellett a szomszédba menni abszurd megoldásokért, nehéz megmondani melyik volt viccesebb/szánalmasabb: amikor a Videotonnal úgy játszottunk, hogy ők (NB I-esként) közvetítették a meccset a mi összeállításunkat gondosan titkolva, vagy amikor kiírtuk, hogy Soroksáron 2–0-t játszottunk csak a „meccstudósítás” elfelejtette megemlíteni, melyik csapat szerezte azt a két gólt.

A mostani esetben nyilván az MLSZ-t nem értem, ráadásul a Vasas FC nem hivatalos csoportjában // házikretén-játszóterén // jóleszazmég-adatbázisában diszkréten le is írta a végeredményt (amit azóta egy valóban Vasas-szurkoló amúgy borzalmasan destruktív kamuprofilja mindenhova is megosztott). Eszerint 3–1-re nyertünk.
_KULTÚRA?_
De lépjünk vissza kettőt.
Ez az egész titkolózósdi a magyar futballkultúra kiáltó hiányából származik, a nagy infrastrukturális bummból, taoesőből a kulturális építkezés teljes egészében kimaradt, sőt a politikai szolgálatba állítás még rendesen meg is ártott neki. Amellett, hogy „cél a nézőszám növelése”, a szövetség, a klubok, mindenki elkezdte a szurkolókat eszközként kezelni, holott ugyebár az egész hóbelebanc alapvetően értük van, hiszen ők azok, akik a tömegükkel társadalmi legitimációt adnak az élsportnak. A futball nem szakmai, hanem társadalmi, kulturális alapokon nyugszik, ergo elsődlegesen a társadalomra, kultúrára kell reflektálnia, a teljes közösségnek felelősséggel tartozik, pláne közpénzek tárgyaként.
Mit látunk ehhez képest? A szurkoló biodíszlet vagy – mint látjuk – néha még az sem. A válogatott, a klub, a média és ezáltal a közvélemény a narratívák felhangosítása miatt beleragadt az aktuális eredmények mocsarába, olyan végletekben gondolkodik egyik pillanatról a másikra, ami lehetetlenné teszi az előrelátást, ha pedig ő (klubvezető, szövetség, edző, játékos) is nagy jelentőséget tulajdonít egyetlen meccs eredményének, nyilvánvalóan a szurkoló is azt fogja tenni. Aztán ebből csíráznak az olyan csodadolgok, hogy a klubok Facebook-kommentek alapján skatulyázzák a saját szurkolóikat.
Mivel nem lettünk megtanítva bármit is a helyén kezelni, kényelmesebb a véleményeket lehalkítani, aminek egy adekvát módja, ha nincs is mit véleményezni, mert a meccset nem látta, az összeállítást, végeredményt nem tudja. Kikövezett út vissza az egysejtűség felé. A szövetség, a klubok dolga lenne a kulturális edukáció, a közösségépítés, amit néhány lelkes és becsületes civil jóval aktívabban, de a szűkös lehetőségeik révén kisebb volumenben végez.
Azért halkan hozzáteszem, hogy a nyilvánosság eszközként kezelése, szándékos manipulálása, elbutítása nem a foci vagy a sport privilégiuma, elég, ha felhozzuk, hogy a hét legérdekesebb hazai közéleti eseménye elvált szülők két Facebook-kommentje volt. Csak amíg az ún. propaganda a politikában konkrét szavazatokban is kifejti hatását, a sportban a választásokat kizárólag a pályán tartják, ezért a közösség és saját magunk megtévesztésén kívül semmire sem jó.
_PÉLDA_
Engem egyáltalán nem érdekel egy edzőmeccs végeredménye, inkább azt nézem, kik játszottak, kipróbáltunk-e új játékrendszert, új poszton valakit, fiatalok közül ki játszott és hogyan, tehát sokkal inkább szubjektív dolgok, amelyeket a T. Néző csak a helyszínen vagy esetleg tévében/vieós sztrímen keresztül láthat. Az elején említettem, hogy adott meccs zárt kapus mivoltát még úgy, ahogy elfogadom – ha viszont eggyel tovább lépünk a kultúraújrateremtés felé, akkor emeljük már ki, hogy a zárt kapus futballmeccseknek a világon semmi értelme nincs! Akár bajnoki, akár BL-döntő, akár edzőmeccs. Ha te a sportcsapatod a legértékesebb branded, vagyis a szurkolótáborod szolgálatába állítod, hát miért titkolnád előle bármelyik mérkőzésed is? Hogyan merülhet fel UEFA-ban, MLSZ-ben kollektív büntetésként teljes közösségeket eltiltani egy meccsélménytől? Mit érdemes kifizetni: egy Youtube-közvetítést és néhány szekust vagy egy bértollnokot?
A Vasasnál az elmúlt években már teljesen elfogadtuk, hogy az utolsó edzőmeccs zárt kapus, mert akkor már közel van a bajnoki rajt, vagy micsoda. Nem világvége, de azért csak eszébe jut az embernek, hogy az olyan csöves futballműhelyek, mint az FC Barcelona vagy a Bayern München milyen pénzt kaszálnak, társadalmi eseményt produkálnak az edzőmeccseikből. Nyilván távol vagyunk tőle – de az úton el sem indulunk, nemcsak a Vasasnál, nagyjából máshol sem az országban. Az említett projektek sem varázsütésre működnek, hanem hosszú évek, akár évtizedek kultúrateremtő munkájával, aminek itthon még az alapjai sincsenek letéve. Volt egyébként azért Magyarországról is jó példa, Zete Fiesztának hívták pár éve, a ZTE minden szezon előtt egy héttel csinált valami ordas banzájt, aztán az új tulajokkal ez megszűnt, gondolom, anyagilag nem érte meg nekik, pedig kulturájában még illett is a latinos menedzsmenthez.
Ami a másik oldalt, a félelem, a narratívagyártás és a végletek közötti ingázás csapdáját illeti, ajánlom tisztelettel pozitív példaként a Bognár-féle Paksot, amely a legkevésbé sem csinál problémát vereségből, sőt akár hosszú nullapontos sorozatból sem, képes helyén kezelni az eredményeit, ezáltal nem eszközként használja a közösségét – lám-lám, biztos véletlen, hogy az alsóházas költségvetésükből stabil dobogósak, bektubek kupagyőztesek.
Summa summarum: semmilyen elfogadható indok nincsen a szurkolóktól való bujkálásra, legyen szó válogatottról, Vasasról, Mezőkövesdről, Barcelonáról. A szurkolói szeretet borzalmasan erős kötelék, hiszen érdek és feltétel nélküli, megmagyarázhatatlan, akár jobb belátás ellenére történő vonzalom, így lesz az adott sportklub legértékesebb java. Aki pedig ezt tagadja, vagy egyszerűen csak nem ismeri, valójában semmit sem tud a sport lényegéről. (Ezt az utolsó gondolatot van pofám saját magamtól idézni.)
Amúgy azt tudtátok, hogy a címben szereplő idézet, ami ugye a „Houston, we have a problem”-re referál, eredetileg múlt időben, „Houston, we’ve had a problem”-ként hangzott el az Apollo 13-ban, csak az ugyanilyen nevű filmben már előbbiként mondják, és nyilván ez terjedt el szélesebb körben? Semmi, csak érdekes.
Hajrá, Urblík Józsi!

Vélemény, hozzászólás?