
A Mindenszentek napján nemcsak az NB1-es női kézilabdacsapatunk játszott mérkőzést: 11,00 órai kezdettel az U20-as bajnokságban vitézkedő utánpótlás csapatunk is meccselt. Kiss Dániel vezetőedző tanítványai Egerbe látogattak, ahol a Szépasszonyvölgye kimaradt a programból, és az egri várat sem nézték meg a lányok, ellenben a sportcsarnokban lejátszották a meccsüket a sereghajtó, eddig nyeretlen egri lányok ellen.
LU20 I. osztály-Kelet 7. forduló
2026.11.01., Eszterházy Károly Katolikus Egyetem Sportcsarnok, Eger
Eszterházy SC – Vasas SC 25:38 (11:20)
Eddig felemás teljesítményt nyújtott a csapat, a lejátszott hat mérkőzést 2-2-2-es mutatóval zárták, viszont az utolsó három fellépésükön nem kaptak ki, így reménykedhettünk abban, hogy folytatják a jó sorozatot, és két ponttal térhetnek haza. Talán nem lövöm le a poént azzal, ha azt mondom, sikerült valóra váltani a terveket, és magabiztos félidei vezetés után egy kétszámjegyű győzelmet arattak a piros-kék fiatalok. Szabó Petra ihletett formában játszott, 11 gólt hintett, a sérüléséből visszatérő Fekete Mirella 6 gólt vállalt, míg Somodi Sára, Miskolczi Tünde és Zámbor Nina 4 alkalommal volt eredményes. Az önbizalomnövelő győzelem egyben azt is jelenti, hogy a 6. helyre ugrott előre a csapat, és a hét közepén a Kisvárda ellen megrendezésre kerülő bajnokin tovább lehet gyűjteni a pontokat.
COACH DANIKA – Háááát… nem tudok mit mondani, rendkívül magabiztos győzelmet arattatok a sereghajtó ellen, amihez szívből gratulálok. Nincs mese, az esélyesség terhét is el kell bírni, és néha a kötelező győzelmek a legnehezebbek. Ma ez nem így volt, a hazai csapat megszerezte a vezetést, aztán jöttetek ti – több remek teljesítmény, egyre inkább nyíló olló, az történt a pályán, amire vártunk. Edzői szemmel hogyan értékelnéd a látottakat?
Köszönjük szépen a gratulációt! Ma egyértelműen dicséret illeti a lányokat, és nem azért, mert nyertünk, hanem azért, ahogyan nyertünk! Voltunk egy elég mély gödörben, amelyből az elmúlt mérkőzések alapján úgy érzem, szépen, lépésről lépésre elindultunk kifelé. A mai győzelem ennek a folyamatnak egy újabb fontos állomása volt. Örülök a jó egyéni teljesítményeknek, de még inkább annak, hogy csapatként is egyre többet mutatunk abból, amit látni szeretnék. Külön öröm számomra, hogy Fekete Mirella az idei szezonban először lépett pályára. Nagyon jó volt újra a pályán látni! A hazai csapat megsérült játékosának mielőbbi felépülést kívánunk! Gratulálok a lányoknak, de nem dőlünk hátra. Dolgozunk tovább, mert nem egy-egy mérkőzést szeretnénk jól lejátszani, hanem egy stabil, jó csapatot építeni!
SZABÓ PETRA – Petra, először is gratulálok a győzelemhez, másodszor pedig adódik a kérdés: mikor szereztél utoljára 11 gólt egy mérkőzésen? Hoztátok a kötelezőt, két ponttal tértek haza Egerből, és a győzelem mellett a mesterlövészek párbaját is megnyerted, a hazai Nagy Kincső csupán 10 gólig jutott. Miképpen értékelnéd a mérkőzést, és mennyiben segített a mai siker a Kisvárda elleni következő bajnokira ráhangolódásban?
Köszönjük a gratulációt! Megmondom őszintén én magam sem emlékszem mikor szereztem utoljára ennyi gólt mérkőzésen. Természetesen örülök neki, hiszen a góljaim hozzásegítették a csapatot a győzelemhez, azonban úgy gondolom, hogy ez a győzelem csapatmunka volt. A mai siker kulcsa a stabil védekezésünk és mellette a jó kapusteljesítményünk volt. Mindezek mellett magabiztosan tudtuk a saját játékunkat játszani támadásban és értékesíteni a helyzeteinket. Nyilvánvalóan voltak apró hibáink, azonban hamar ki is javítottuk őket akár támadásról vagy védekezésről legyen szó. Kétségkívül ez a győzelem nagyban segítette a ráhangolódást a Kisvárda elleni találkozóra, hiszen, ha ezt a lendületet visszük tovább, akkor biztosan itthon tudjuk tartani a két pontot.
Vasas SC: ZENTAI CS. 13/24, Spinner J. 8/21 (kapusok), Erdős H. 2, Bede Zs. 1, Gér N. 1, SZABÓ P. 11 (1), Miskolczi T. 4, FEKETE M. 6 (1), Somodi S. 4, Vilovski A. 2, Antal- Futó P., Knul Cs., Czár A. 2, Zámbor N. 4, Jakab H. 1, Moravecz L.
Vezetőedző: Kiss Dániel Edző: Konkoly-Szegedi Orsolya
Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld! ❤️💙

Vélemény, hozzászólás?