Egy majdnem tökéletes hétvége: vonat, bringa, Balaton, lovak, Vasas, Vasas és Vasas.
Amint kijöttek a meccsnaptárak, kinéztem ezt a hétvégét (és reménykedtem, hogy nem kell dolgoznom): Vasas-meccs Balatonbogláron, Vasas-meccs Veszprémben (pontosabban mellette, Nemesvámoson), hát erre le kell menni cangázni! Szűk öt éve a röpisek egyik balatonfüredi meccs előtt tekertünk egy Balaton-kanyart haverokkal, és annyira lázba jöttem a műfajtól, hogy most már szinte kötelezőnek tartom a tóparton, tópartokon lévő meccset egy bringatúrával összekötni. Azóta inkább egyedül járok ilyenekre, egyrészt tök jó kicsit ilyenkor magamban lenni a nyugiban és lazulni, másrészt aligha lenne más ennyire hülye elhivatott, akit hasonlóakra rá tudnék venni.
Péntek este: Hungária körút – haza
Az NB I-es meccsnaptár nagyon jófejen berakta péntek estére a focit, így a hétvégi túra 0. állomásának be is lehetett tudni, komoly húszperces tekerés vezetett otthonról a Hidegkutiig, ugyanannyi vissza. Magáról a meccsről már itt írtam, a cheerleadereknek és a teli vendégszektornak lehetett örülni, a többiről majd még később.
Szombat: Budapest Déli – Balatonalmádi – Balatonboglár
A hasonló balatonos-bringázós-vasasos élmények eddig szinte mind télen értek, amit a Balcsin úgy kell érteni, hogy nem nyár (esetleg szept eleje), vagyis egy az egyben csendre, kihaltságra, hidegre számítottam. Ehhez képest a lefelé vonaton már jó sokan voltak, az északi partra is masszív csapat szállt át, az idő meg Miami.
Az akarattyai magaspart: Erős „lemondása”
A szombati napom első felét teljesen elvitte a szombat reggel kirobbanó „Erős lemondott”-féle sztori, na így relaxáljon az ember! 😀 Az akarattyai magaspartra beiktatott tízperces kitérőmből nagyjából órás lett, égtek a vonalak, úristen, mi a fasz van, jézusom!
Nem gondolom, hogy sokat érdemel még a sztori, a pontos történet nagyjából összerakható, még úgy is, hogy több, egymásnak ellentmondó információ keringett az interneten. Az szerintem elég egyértelmű volt, hogy Erős nem áll fel egyik pillanatról a másikra, és hogy az egész sokkal jobban fel lett fújva, mint ami valójában volt, de azt azért értsétek meg, hogy nincs olyan, hogy valaki otthon ül és egyszercsak kipattan a fejéből ez a sztori. Igen, valaki volt az öltözőben vagy az öltözőfolyosón, akitől ez a történet bő félóra alatt eljutott több médiumhoz is (lehetett akár egy cheerleader is), az újságíró meg nyilván kiragadja belőle a kattintásgenerátort, akkor is, ha az maximum egy dühösen odavetett félmondat, mint például, hogy „jó, akkor a Győző nyert, jó éjszakát, szevasztok!”. Na mindegy, múltidő, remélem, semmi komoly az eü para, nagy szükségünk van Erősre!
Ott tartottunk, hogy elcsesztem egy órát az akarattyai panorámával, és mivel a meccset nem tolták el emiatt, a kényelmesre tervezett tempómon feszíteni kellett. Mindez összemixelve a tó felől fújó oldalszéllel halálközeli állapotot eredményezett, nagyon szenvedős tekerés volt ez Boglárig. Pontosabban Lelléig, mert a kemény menet lehetőséget biztosított, hogy egy ultracsípős gyrostállal csesszem tovább az egyébként is topon lévő szervezetemet.
Balatonboglár: NEKA–Vasas
Km úr összefoglalóját ajánlom a kézimeccsről, kellemesen izgalmas volt. Ha jól számoltam, 12 Vasas-drukker volt (+szülők), de egész jó kis bulit csaptunk az amúgy borzasztó hangulatú csarnokban: egy batár tornaterem közepére mobillelátó, rajta kábé ötven hazai „szurkoló”. Nem hittem volna, hogy 10%-os kapusteljesítménnyel meccset lehet nyerni az NB I-ben, de mégis lehetett (és Csapó Kincső múlt héten meg a meccs legjobbja volt, szóval egál). Kinda kötelező volt, ezeknél azért mindenképpen jobb keretünk van, de szívós kis csapat volt ez a NEKA, nagyon kellett, hogy az utolsó percekben hét az ötben két üreskapus gólt ajándékozzanak. Szegény Bakó, biztos túl sok chemás válogatott meccset nézett!
Vonaton: Milán, Honvéd
Este Székesfehérvárig vonatoztam vissza, közben jobb híján az eredmenyek.com segítségével követtem, mit művelnek a pólósaink a Honvéd elleni rangadón. Épp 7–3-as zakóra álltunk, amikor átnyomtam a Facebookra, kár volt: bamm, Milán keresztszalag.
Az elmúlt bő egy évben megtanultam, hogy amikor az emberek meglátják mások problémáját, azonnal elkezdenek a sajátjukról beszélni. Most én is így teszek, nem mintha bárkit is érdekelne, de mivel tavaly szakadt el a keresztszalagom, bő fél éve műtötték, nagyjából ezen keresztül találok magyarázatot a történtekre. 1. A mozdulatot gyorsan visszanéztük mobilon, nagyon szarul nézett ki. Keresztszalag-féleség volt, igazi sunyi geci, nem tudsz vele mit tenni és oda az egész éved, rosszabb esetben a karriered. Milán (menedzsere) utólag elárulta, reccsenést is hallott, az is azonnali jel, hogy a keresztszalag kuka. 2. Én elfogadom, hogy Milán visszament a pályára. Amikor az enyém szakadt el, pár perc jegelés után már ott álltam az oldalvonal mellett becserére készen, más kérdés, hogy amint visszacseréltek, az első futómozdulatnál éreztem, hogy ez gatya. És érted, még bennem is dolgozott az adrenalin, pedig a Tökömtudja Egyetemi Ligában (asszem ez a hivatalos neve) történt, nem az NB I-ben. Mindenesetre még aznap hazavezettem, meg ilyenek, nem olyan sérülés ez, hogy nem tud lábraállni az ember. Mint mondtam: sunyi geci; ameddig az MRI-vizsgálat ki nem mutatta, hogy elszakadt, azt hittem, valami rándulás vagy húzódás. 3. Valamikor a héten megműtik Milánt, onnantól jön a rehab, de erre nincs kimondott tankönyv, minden szervezet, minden láb máshogyan reagál erre az egészre. Én hét hónappal a műtétem után tudok passzolgatni, egybe körülbelül 4-5 km-t futni, de bőven vannak szar napjai a lábamnak, amikor még sétálni is fájdogál. Milán abból a szempontból azért előrébb, hogy őt rögtön műtik, tehát az erő nagy része megmarad a rossz lábában is, azt hamarabb vissza tudja építeni, de az nyilvánvaló, hogy ebben a szezonban már nem játszik. 4. LCA-szakadás és LCA-szakadás között nagyon sok a különbség, rengeteg összetevője van annak, hogy mikor és milyen szintre jön vissza belőle, nem mellesleg a fejében milyen nyomot hagy.
Mindenesetre remélem, hogy hamar megműtik és a gyermeke születésénél már rögzítőt sem kell hordania, elég, ha egy családban csak egy ember nem tud járni!
Gyorsan vissza is raktam inkább az Eredményekre, nahát, ötöspárbaj, behúztuk!
Székesfehérvár–Balatonalmádi–Nemesvámos
A nagymamámnál aludtam, ami a pénztárcámnak jót tett, a kalóriadeficitnek kevésbé. Székesfehérvárról a Budapest-Balaton bringautat felnyalábolva rögtön nyugatnak indultam reggel, az első fele nem volt igazán kellemes: végig a 7-es főút mellett megyünk, az oldalszél krvannyát rendesen befúj. A legizgalmasabb pontja definetli az volt, amikor kereszteztük a 2007-ben bezárt 27-es számú (Lepsény-Hajmáskér) vasútvonalat – nekem ezekre módszeresen feláll, a síneket már rég benőtte a gaz, de a fénysorompó böcsülettel működik.
Aztán Akarattyára érve valami csoda történt, egyszercsak erőre kaptak a lábaim és elkezdtem menni, mint az állat! Éreztem, ahogy a combom szétfeszíti a gatyát, ahogy tépem szét az országutat és tolom le a riválisokat, hát még az oviban is aerodinamika volt a jelem! Egy pillanatra szétfoszlatta ezt a vibeot egy szemembe repülő szárnyas lófasz, de gyors sminkszünetet követően folytattam diadalvágtámat, agyam hátuljában a gondolattal: nem kéne most maxon nyomni, mert mindjárt jön a veszprémi kaptató.
Ezzel kapcsolatban némi magyarázattal szolgálok: a Fehérvár–Veszprém útvonalon elég nagy kitérő Balatonalmádi felé menni, mégis ezt választottam.
- Egyrészt a Balatonba muszáj volt belekóstolni, fontos látnom, hogy mi újság a tóparton, tópartokon.
- Másrészt ezen a Balmádi–Veszprém útvonalon (bár másik irányból, de) egyszer már végigtekertem, tudtam, hogy biztonságos, végig bicikliút. Valahogy szeretem a járt utat, járatlant kevésbé.
- Harmadrészt ez az út az 1969-ben bezárt Veszprém–Alsóörs vasútvonal nyomvonalán vezet végig, én meg vonatbuzi vagyok.
Bár mint mondtam, az előző napi ásókapa után kicsit tartottam az emelkedőtől, nagyon pozitívan csalódtam az egész szakaszban. Gyönyörű erdei út, rajta egy halom lószar, a kaptató átlag 3-4 százalékos, szóval szinte semmi, jó idő, friss levegő, nemsokára pedig a lószar gyönyörű előállítói is felbukkantak. Hiába hagytam el a tópartot, tópartokat, ez volt az út legszebb része, és bár utána már fájdalmas volt a veszprémi meredekeken tekerni, full feltöltődtem.
Nemesvámos: VESC–Vasas
Nemesvámos (Veszprém-külső) érdekes kis település. Egy csöves földút vezet befelé, disznóólakkal meg szarvasmarhákkal szegélyezve, a falu viszont maga a két lábon járó EU-támogatás, minden nagyon modern, a kissé indokolatlan sportcsarnokuk is, ahová egy jól megérdemelt rántott sajtot követően érkeztem.
A röpisek második bajnokijukat játszották az új edzővel, a papírforma szerint megnyerték. Bár dedikáltan szerelmes voltam (vagyok, leszek) az előző edzőbe, Jannisz Atanaszopuloszba, annál üdítőbb, amit az utódja, Luca csinál: például sokkal aktívabban forgatja a csapatot (a második szett végétől szinte színmagyar kerettel játszottunk) és full ZEN, alig mutatja ki az érzelmeit. Nem ez volt a világ legizgalmasabb meccse, de jó látni az új csapatot, a fiatalok jók, és itt tényleg játszanak is. Gabibácsibusszal Vigyélelléccinek köszönhetően spóroltam egy hazafelé szenvedést, Pestig prémium utam volt, lezárhattam a hétvégét.
Főbb statok: 169,2 kilométer biciklin (és további kb. ugyanennyi vonaton), 866 méter szintemelkedés, három Vasas-meccs, két győzelem. Nagyon fasza volt, folyt. köv!
Végeztül, egy rövid „road movie” is készült a háromnapos túráról:
Vélemény, hozzászólás?