
LU20 I. osztály-Kelet 1. forduló
Vasas SC – Zengő Alföld Orosházi Kézilabda Club Egyesület
Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok, 2026.09.10. 16:30
Csütörtök délután a Vasas SC U20-as csapata ismét hazai környezetben játszik, ezúttal a Zengő Alföld Orosháza Kézilabda Club Egyesület gárdája lesz az ellenfél, és a Tempo KSE elleni három gólos vereség után itt az alkalom a javításra. Aki látta azt a mérkőzést, az alátámasztja, amit most mondok: ott a piros-kék fiatalok leginkább saját magukat verték meg, elhitetve az egyébként lelkesen játszó ellenféllel, hogy képesek megnyerni a mérkőzést.
Az Orosháza az első körben hazai pályán fogadta a Kisvárda együttesét, és a 9 gólos Csernyeczki Laura Amina, illetve a 8 gólos Janó Janka Sára vezérletével magabiztos, 32:21 arányú győzelmet arattak. Figyelemreméltó, hogy a szünetben mindössze két góllal vezetett a hazai csapat, a második játékrészben azonban taroltak. A Sterbinszky Amália Kézilabdacsarnok falai között, a jól ismert környezetben vajon mire lesznek képesek a lányok? Kérdezzük meg a főszereplőket!
COACH DANIKA
Csütörtökön U20-as bajnoki, lehet javítani, az ellenfél az Orosháza. Megtaláltad a nyerő taktikát? Kikre számíthatsz a mérkőzésen, mit vársz az összecsapástól?
A héten nem volt túl sok időnk készülni, hiszen hétfőn még NB II-es mérkőzést játszottunk. Azok a játékosok, akik pályára léptek a győztes találkozón, kedden pihenőt kaptak, így ezen a héten egyetlen közös edzésünk volt, szerda este.
Nyerő taktikáról egy mérkőzés előtt nem nagyon szeretek beszélni. Ha lenne olyan recept, ami biztosan két pontot ér, valószínűleg minden héten ugyanazt használnánk. Sokkal fontosabb, hogy a saját dolgainkkal foglalkozzunk. Igyekeztünk kijavítani és pontosítani azokat a hiányzó láncszemeket, amelyek az első U20-as mérkőzésen még nagyon láthatóak voltak. Tudjuk, hol hibáztunk, és most az a feladat, hogy megmutassuk: tanultunk is belőle.
Azt hiszem, ezt nyugodtan mondhatom az egész csapat nevében: mindenképpen itthon szeretnénk tartani a két pontot. A múlt heti hazai fiaskó után van mit törlesztenünk saját magunk és a szurkolóink felé is. Nem szeretnénk magyarázkodni, a pályán akarunk válaszolni.
A keretet illetően az elmúlt hetekhez képest nincs jelentős változás. Akik eddig nem játszottak, jelenleg még nem állnak készen a mérkőzésterhelésre. Nagyon jó úton járnak, szépen haladnak előre, de senkinek a visszatérését nem fogjuk siettetni egyetlen mérkőzés vagy két bajnoki pont kedvéért sem. Sokkal fontosabb, hogy amikor visszatérnek, valóban készen álljanak.
Egyébként sem szeretem azt nézni, hogy éppen ki nincs velünk. Annak a csapatnak kell megoldania a feladatot és felelősséget vállalnia az eredményért, amelyik aznap ott van és pályára lép.
Az első U20-as bajnokin átestünk a tűzkeresztségen, hétfőn az NB II-ben pedig már láttam olyan dolgokat a lányoktól, amelyekre lehet építeni. Most az a következő lépcsőfok, hogy U20-ban is felszabadultabban, bátrabban és sokkal pontosabban kézilabdázzunk.
Hazai pályán játszunk, szeretnénk javítani, és most már nemcsak beszélni akarunk arról, hogy mire képes ez a csapat, hanem meg is mutatni.

BEDE ZSÓFI
Zsófi, holnap rajtad lesz a világ szeme, egyedüli balszélsőként lépsz pályára. Igaz rád a mondás, miszerint teher alatt nő a pálma? Remélem, szereted az ilyen helyzeteket, és megoldod, amit kell. Hogyan készülsz a mérkőzésre, mivel lennél elégedett a végén?
Nagyon izgulok, de közben hatalmas megtiszteltetés is, hogy egyedüli balszélsőként léphetek pályára. Szeretném, ha rám is igaz lenne a mondás „teher alatt nő a pálma”, és én lehetnék rá a példa. Próbálok úgy készülni, hogy mindent, amit eddig tanultam és amiben fejlődtem, ki tudjam tenni a pályára. A végén akkor lennék elégedett, ha tudnám, hogy mindent megtettem a csapatért, és kihoztam magamból a maximumot.
Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld!

Vélemény, hozzászólás?