
NB II Női-C csoport, 1. forduló,
2026.09.07. 20:00, Budapest, Népligeti Faház
Károli Gáspár Református Egyetem Sport Club – Vasas SC U21 21:31 (10:18)
Egy nem túlságosan szokványos, 20:00 órai kezdési időpontban lejátszott mérkőzéssel kezdetét vette az NBII-es szezon a Vasas SC U21 együttese számára. A Népligeti Faházban lejátszott találkozón több fiatal játékosunk élete első NB II-es mérkőzésén bolt érintett, és mondjuk ki: nem is akárhogyan, magabiztos győzelemmel kezdték a szezont.
Leitner Lilla szerezte meg a vezetést a hazai csapatnak, Jakab Hanga góljával gyorsan jött a válasz. Lovász Brigitta duplázásának köszönhetően a KRE próbált meglépni, de a piros-kékek nem hagyták magukat, Hargitai Norma védéseinek köszönhetően fiatal csapatunk tartotta magát, és jöttek a gólok is. A vezetést a 10. percben, Aszt Petra büntetőjével vették át a lányok, és innentől kezdve azt már nem is engedték ki. A szünetre nyolc gólos előnnyel vonulhattak az angyalföldiek, Nagy Lili szép átlövés gólokat szerzett, Erdős Helga többször is labdát csent el védekezésben, és egyre inkább kitűnt, hogy sebességben is jobbak vagyunk az ellenfélnél. Jó, voltak hibák, gólmentes időszakok, de egy épülő, alakuló csapatnál ez természetes. Ettől még teljesen biztató, amit láttunk, sokra hivatott ez a csapat, sok örömet fog még a szurkolóknak okozni. A szünet után sikerült tizenegy gólosra növelni az előnyt, ekkor azonban jött egy kisebb megtorpanás, a hazaiak egy 4:0-ás etappal próbáltak felzárkózni. Ezt követően a Vasas-lányok ismét növelni kezdték az előnyüket, a kapuba visszaálló Norma – aki végül 54%-os mutatóval zárt – többször hárított, és a végére tíz gólos különbséget tettek a lányok a felek közé. Jakab Hanga és Miskolczi Tünde 5-5 góllal zárt, Nagy Lili négyszer volt eredményes, Erdős Helga védekezésben is jeleskedett, és mindenképpen ki lehet emelni Knul Csenge munkáját a falban. De a lényeg: valamennyi játékosunk pályára léphetett, szinte minden mezőnyjátékos gólt is szerzett, és a fiatal csapat az első NB II-es mérkőzésén máris megérezhette a győzelem ízét. A hibákat van idő kijavítani, és ahogy múlik az idő, a közös munka eredménye egyre jobban meg fog látszódni a játékon. Szorgalommal, alázattal, koncentráltan játszva kell folytatni tovább, az alapok adottak, csak mindenkinek el kell hinni, hogy meg tudja oldani, amit a szakmai stáb kér, és jó lesz ez! Hajrá Vasas!
Vasas SC: HARGITAI N., Zentai Cs. (Kapusok), Aszt P. 3, Gáspár P. 2, MISKOLCZI T. 5, ERDŐS H. 2, Lékai O. 2, Czár A., Antal-Futó P., Bede Zs. 1, KNUL CS. 2, Gáspár D. 3, Szabó P. 1, JAKAB H. 5, NAGY L. 4, Lippai L. 1
Vezetőedző: Kiss Dániel, Edző: Konkoly-Szegedi Orsolya
COACH DANIKA
Győzelemmel mutatkoztatok ne az NBII-ben, ráadásul nagyon magabiztos játékkal. Több jó egyéni teljesítmény is volt, a cserék is szóhoz jutottak – szép volt, gratulálok. Mennyire vagy elégedett, minden visszakaptál abból, amit elterveztetek?
Először is gratulálok a lányoknak! Voltak ugyan hullámvölgyeink a mérkőzésen, de ami számomra nagyon pozitív, hogy ezekből mindig ki tudtuk húzni egymást. Nem estünk szét, hanem csapatként reagáltunk a nehezebb periódusokra, és ez most talán fontosabb is számomra, mint maga a különbség.
Voltak nagyon jó egyéni teljesítményeink, de természetesen olyanok is, akiktől a jövőben ennél többet várok. Ez teljesen rendben van, hosszú szezon áll előttünk, és nagyon fiatal csapatról beszélünk. A lényeg az, hogy mindenki értse, miben kell fejlődnie, és hétről hétre tegyen is érte.
Annak külön örülök, hogy mindkét félidőben visszakaptunk olyan dolgokat a pályán, amelyeket videózásnál külön megbeszéltünk és készültünk rájuk. Edzőként mindig jó érzés látni, amikor valami, amin dolgoztunk, mérkőzéshelyzetben is működik. Persze messze nem volt még minden tökéletes, de nem is szeptember elején kell kész csapatnak lennünk.
Ami pedig talán a legfontosabb: az U20-as és az NB II-es bajnokságban is túl vagyunk az első mérkőzésünkön, és minden egészséges kerettagunk pályára lépett valamelyiken. Átestünk a tűzkeresztségen, úgyhogy remélem, most már mindenki egy kicsit megnyugszik, és lekerül rólunk az első tétmérkőzések okozta görcsösség.
Most már pontosan tudjuk, milyen érzés pontokért pályára lépni ebben a szezonban. Az U20-as nyitány megmutatta, milyen az, amikor nem tudjuk kezelni ezt a helyzetet, a mai mérkőzés pedig azt, hogy mire vagyunk képesek, amikor csapatként segítjük egymást.
Még egyszer gratulálok a lányoknak, megdolgoztak ezért a győzelemért! Most örülünk neki, aztán dolgozunk tovább, mert bőven van még hova fejlődnünk.

HARGITAI NORMA
Norma, gratulálok, ismét remek napot fogtál ki. A védéseid nagyon kellettek ahhoz a nagy arányú különbséghez, ami a végén a két csapat között kialakult. Mennyire volt könnyű a mérkőzés belülről? Mit emelnél ki a saját szemszögedből?
Először is köszönöm a kérdéseket és a gratulációt! Szerintem egy küzdős mérkőzést játszottunk, szükség volt a kemény védekezésre a lányoktól ahhoz, hogy el tudjam kapni a fonalat és tudjak nekik hátulról segíteni. Az első félidő végére a gyors támadásoknak és a védekezésnek hála közé is tudtunk tenni 10-et. A második félidő elején kicsit akadozott a henger, de a végére mindenki szépen összeszedte magát és elégedetten jöhettünk le a pályáról. Szerintem jó mérkőzés volt ez kezdésnek, sok ilyen ellenféllel fogunk még találkozni a bajnokságban. Hátulról azt emelném ki, hogy bár nehéz a két bajnokság ritmusát összeegyeztetni a védéseknél, szerencsére sikerült türelmesnek maradnom és hoznom a kötelezőket, csúszott bele persze hiba, amin még dolgoznom kell, de a jó pillanatokból tudok építkezni. A lányok jól védekeztek előttem így annyira nem is volt nehéz dolgom, amit köszönök nekik! Hajrá Angyalföld! ❤️💙
Hajrá Vasas! Mindörökké Angyalföld! 🔴🔵
#VasasSC #VasasKézilabda #NBII #PirosKékPulzus #KRESC #Kézilabda

Vélemény, hozzászólás?