Bemutatkozik az utánpótlás kézilabdacsapat / 31 – Czár Ajsa

A történet folytatódik – továbbra is piros-kékben

Nos, kedves szurkolótársak… ezennel jön az utolsó szezon előtti interjú, az utánpótlás csapat egy olyan játékosával, akit a meccsre járó drukkerek már ismerhetnek. Számomra mégis egy különleges pillanat érkezett most el, hiszen mai interjúalanyom az a játékos, akivel tavaly az első videós interjút készítettem. Hölgyeim és uraim: Czár Ajsa!

1. A nyári szünet után újra munkába álltatok. Hogyan telt a pihenő, és mennyire sikerült feltöltődni a felkészülés előtt?

A szünetben sikerült teljesen feltöltődnöm. A családommal idén Egyiptomban voltunk nyaralni, ami izgalmasan telt, emellett pedig sok időt töltöttem a barátaimmal is. Jó volt kicsit kiszakadni a mindennapi edzésekből és mérkőzésekből, de már motiváltan vártam, hogy újra elkezdjük a közös munkát a csapattal.

2. A következő idényben ismét két fronton – az NB II-ben és az U20-as bajnokságban – kell helyt állnotok az utánpótlás csapattal. Mit vársz ettől a kihívástól?

Úgy gondolom, hogy ez egy nagy kihívás lesz számunkra, hiszen egy új, fiatal csapattal vágunk neki a szezonnak. Szeretnék mindkét sorozatban eredményesen szerepelni: az U20-as bajnokságban minél jobb helyezést elérni, illetve az NBII-ben pedig idén is az a célunk, hogy megnyerjük a bajnokságot.

3. Milyen egyéni célokat fogalmaztál meg magadnak a 2026/2027-es szezonra?

Célom, hogy folyamatosan bizonyítsak, és éljek minden lehetőséggel. Szeretnék magabiztosabbá válni, és motivált vagyok, hogy minden edzésen és mérkőzésen a lehető legtöbbet hozzam ki magamból.

4. Melyik területen szeretnél a legtöbbet fejlődni az előttünk álló szezonban?

Elsősorban támadásban szeretnék a legtöbbet fejlődni, illetve a célom bátrabban játszani és hinni magamban és a képességeimben.

5. A Vasas SC esetében egy utánpótlás-játékos célja az lehet, hogy egyszer az NB I-es csapatban bizonyíthasson. Mit jelentene számodra, ha idén lehetőséget kapnál a felnőttek között?

Kiskorom óta álmom, hogy NBI-es játékos legyek, minden nap azért dolgozom, hogy ezt elérjem. Ezért számomra hatalmas lehetőséget és egyben megtiszteltetést jelentene.

6. Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak a bajnoki rajt előtt, illetve elárulnál -e magadról valamit, amit nem tudnak rólad a szurkolók?

A szurkolóknak azt üzenném, hogy idén is számíthatnak ránk, és minden mérkőzésen azon leszünk, hogy a lehető legtöbbet adjuk ki magunkból a pályán. Nagyon sokat jelent számunkra a támogatásuk, ezért remélem, hogy idén is minél többször találkozhatunk velük a lelátón. Bízom benne, hogy sok szép közös pillanatot élhetünk át együtt. Végül, amit talán kevesebben tudnak rólam, hogy van két testvérem, akik szintén élsportolók.

Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld!

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük