Egy év alatt sokat változott a világ. Tavaly ilyentájt éppen a Karcag elleni idegenbeli vereséget – no meg a kritikán aluli vendégszektort – próbáltuk valahogy kiheverni. Aztán következett a Fáy utcában a Tiszakécske ellen bemákolt 1–0, ami minden volt, csak fáklyásmenet nem.
Most azonban az éllovas Felcsútot fogadjuk az Illovszky Rudolf Stadionban, az élvonalban, a tabella második helyén állva. Rendben, még csak négy forduló ment le, de akkor is: egyelőre nagyon úgy tűnik, hogy helyünk van az NB I-ben. Szerintem még a legvérmesebb szurkolótársak sem gondolták volna egy évvel ezelőtt, hogy ilyen lendülettel érkezünk meg az élvonalba. Akkor még maga a feljutás is távolinak tűnt.
Legutóbb 11 hónapja találkoztunk a felcsútiakkal. A 4–1-es kupadiadal a tavalyi szezon egyik legszebb estéje – és messze az egyik legjobb meccsélménye – volt. Másnap boldogan gyűjtöttem be a Felcsút-verésre feltett fogadás nyereményét. Akkor 5,25-ös oddsot adtak a hazai győzelemre. A cikk írásakor most 2,05-öt. A vendégsiker szorzója 3,05.
Mondom, sokat változott a világ.
Nem azért, mert négy forduló alatt hirtelen élcsapattá váltunk – nem vagyunk azok –, hanem azért, mert az elmúlt egy évben a pályán látványosan csökkent a köztünk lévő távolság. Tavaly másodosztályú csapatként okoztunk szenzációt a 4–1-gyel. Most az NB I első két helyezettje találkozik, és már a fogadóirodák sem tartanák különösebb meglepetésnek, ha ismét mi nyernénk.
A két klub persze továbbra sem ugyanabban a világban él: az elmúlt másfél évtized politikai hátszelét és a temérdek pénzt egyik napról a másikra nem lehet semmissé tenni. Talán éppen ezért lenne különösen szép újra megverni őket.
Minek nevezzelek?
Eszetekbe ne jusson Puskás Akadémiának hívni ezt a futballklubnak álcázott közpénztemetőt. Ezt a nevet – Puskás Ferenc örökségével egyetemben – nemcsak a Kispest-szurkolóktól, hanem minden jóérzésű magyartól elvette a díszes kompánia.
Talán egyszer a felcsúti futballprojekt is az FC Olt Scornicești sorsára jut, és az őt felépítő politikai rendszerrel együtt eltűnik a futballtérképéről.
Addig viszont a pályán kell felülmúlni őket.
Maradjunk csak kiscsapat!
Masszív kis csapatunk van. Mindkét jelzőnek kiemelt jelentősége van. A kérdés most leginkább az, mikor érkezik az első pofon, az első valóságteszt, amikor szembesülünk azzal, hogy mostani szezonban sincs kolbászból a kerítés.
Remélem, minél később. Addig is fontos, hogy Erős Gabi és a stáb folyamatosan emlékeztesse a játékosokat arra, hogy baromira nem vagyunk élcsapat. Az eddigi eredményeket fegyelemmel, kitartással és harcossággal értük el. Ezen az úton kell továbbmenni. Minél inkább kiscsapatként küzdünk, annál nagyobb az esélye, hogy továbbra is jönnek az eredmények.
Ahogy Szvik már számtalanszor mondta: Merjünk kiscsapat lenni!
Megoldandó feladat persze akad bőven. A jobbhátvéd poszt például változatlanul problémás. Hej Viktorral kezdtük a szezont, de ő rögtön ki is állíttatta magát. Ezután Pávkovics került a jobb oldalra, de egyre látványosabb, hogy az élvonalba ez nem az ő helye. Előre és hátrafelé is kevés ezen a poszton, amit a 6,55-ös Sofascore-osztályzata is jelez. Az élvonalban esetleg jobb oldali középső védő lehetne egy három középső védős rendszerben.
Érdemes visszanézni a Kispest elleni első félidőt: Hangya gyakorlatilag azt csinált vele, amit akart; a védelem jobb oldala többször is átjáróházzá változott.
Vissza lehetne tenni Hejt, vagy éppen megpróbálni Girsiket, aki tavaly támadásban is hatékony volt: a bajnokságban három gól és négy gólpassz volt a termése.
A fiatalok kezelése is hagy maga után kérdőjeleket. Nagyon úgy néz ki, hogy a fiatalszabályos kapussal lényegében ki is pipáltuk a kötelezőt, a fennmaradó három fiatalszabályos kerettag eddig csak epizódszerepet kapott. Ha az NB I-ben egyelőre nem jut nekik érdemi játékperc, legalább a fakóban játszhatnának rendszeresen.
A számok gólokat ígérnek
A Felcsút eddigi mérkőzéseit elnézve aligha számíthatunk eseménytelen délutánra. Az első négy fordulóban 11,6-os xG-t termeltek, ehhez képest nyolc gólt szereztek. Ez mérkőzésenként 2,9-es várható gólérték, vagyis jóval több és jobb helyzetet alakítottak ki annál, mint amit a nyolc találat önmagában mutat. A képet persze a tizenegyesek is torzítják.
Nálunk ugyanezek az értékek: 7,22-es xG és kilenc szerzett gól. Ők tehát a helyzeteikhez képest alulteljesítettek, mi pedig felülteljesítettünk.
A nyers összehasonlítást persze árnyalja, hogy ők még nem találkoztak a Fradival és az ETO-val, mi pedig igen. Ráadásul eddig hat gólt kaptak, tehát a csatárainknak biztosan lesz keresnivalójuk.
Csak könyörgöm: NE Tóth Milán lője a büntetőt!
Az utolsó négy próbálkozásából hármat elhibázott. Ott van Urblík Józsi, akinek a neve mellett a Vasasnál mindössze egyetlen kihagyott tizenegyes szerepel. Alighanem azt az egyet is bánja még: azon múlt az NB II-es társgólkirályi címe.
Kilenc év után újra?
Az élvonalbeli mérlegünk a felcsútiakkal szemben két győzelem, négy döntetlen és három vereség. Utoljára 2017. július 30-án vertük meg őket a Szusza Ferenc Stadionban. A góljainkat Burmeister és Kulcsár szerezte.
Kilenc év baromi sok idő. Tavaly csoda kellett a Felcsút legyőzéséhez. Idén talán elég lesz az, ami eddig is vitt bennünket: fegyelem, kitartás és harcosság.
A lelátóról tegyük hozzá a magunkét! Szombaton 15.30-kor töltsük meg az Illovszkyt!
A lelátón találkozunk.
Hajrá, Vasas!
Vélemény, hozzászólás?