
A történet folytatódik – továbbra is piros-kékben
A mai interjú ismét egy olyan játékossal készült, akit a szurkolók már megismerhettek az utánpótlás csapat mérkőzésein. Az átlövő a 2026/2027-es idényben továbbra is a Vasas SC sikereiért küzd majd az NB2-es bajnokságban. Az előző idényben közel állt ahhoz, hogy bemutatkozzon az NB1-ben, de sajnos egy súlyos sérülést szenvedett, ami ezt megakadályozta. A rehabilitációja még most is tart, de reméljük, hogy hamarosan újra a pályán láthatjuk őt. Nehéz időszakon van túl, és kemény időszak előtt áll még most is, ettől függetlenül hiszem, hogy az a hallatlan akaraterő, ami őt jellemzi, át fogja segíteni a nehézségeken. De nézzük, hogyan válaszolt a kérdésekre Timár Szonja.
1. A nyári szünet után újra munkába álltatok. Hogyan telt a pihenő, és mennyire sikerült feltöltődni a felkészülés előtt?
Számomra aktív pihenő volt, hiszen a rehabilitáció nem elhanyagolható, de természetesen időt szakítottam némi kikapcsolódásra is. Viszont az igazi feltöltődés, az a munka gyümölcsének szépen lassan látható eredménye volt az én részemről erre a felkészülés előtti időszakra. Alig vártam, hogy újra a csapattal együtt dolgozhassak. Néha velük, néha párhuzamosan mellettük, de a lényeg, hogy végre közösen.
2. A következő idényben az NB II-ben kell helyt állnod az utánpótlás csapattal. Mit vársz ettől a kihívástól?
Azt gondolom, hogy a cél továbbra is adott, minél eredményesebb szereplés a bajnokságokban. Valamint mind csapat, mind egyéni szinten várható fejlődés, ahogy azt már számtalanszor megmutattuk. Egy jelentősen új kerettel indulunk neki a szezonnak, ami egyfajta izgalommal is tölt el, hiszen kíváncsian várom milyen eredmények rejlenek ebben az összeállításban. Bízom benne, hogy egy élvezetes és győzelmekben gazdag idény elé nézünk.
3. Milyen egyéni célokat fogalmaztál meg magadnak a 2026/2027-es szezonra?
A visszatérésemre a lehető legjobb, legerősebb, legtudatosabb, legmagabiztosabb formámat szeretném elérni. Iszonyatosan hiányzik a kézilabda és a csapat egyaránt, hiszen ez a sport a mindenem. Hosszú az út, azonban (ahogyan eddig is) rendkívül motivált, céltudatos és elszánt vagyok a rehabilitációmat illetően. Minden egyes nap azért dolgozok, hogy újra segíthessem a társaimat, edzőimet, küzdhessek értük és győzelemre vezethessem a csapatomat. Összességében, várom, hogy hazatérjek!
4. Melyik területen szeretnél a legtöbbet fejlődni az előttünk álló szezonban?
Azon kívül, hogy ,,beolajozzam” a régi gépezetet, jelentős figyelmet szeretnék fordítani a megfelelő regenerációra és mentális stabilitásra. Ez fogja az alapját adni annak, hogy a legjobbamat nyújthassam és azt tartani is tudjam.
5. A Vasas SC esetében egy utánpótlás-játékos célja az lehet, hogy egyszer az NB I-es csapatban bizonyíthasson. Mit jelentene számodra, ha idén lehetőséget kapnál a felnőttek között?
Szerencsésnek érzem magam, hiszen egyszer már megtapasztalhattam azt, hogy a kitartás, az alázat, a szorgalom, szinte már a megszállottság, valamint a iszonyatos maximalizmusom mind elérte célját. Ott lehettem, megdolgoztam érte. Az egyik legkedvesebb emlékem, hogy hova el tudtam érni a támogató stáb és a saját belefektetett munkám által. Egy csoda volt. Ez pedig ismétlésre való történet, így ez is a kitűzött céljaim között szerepel. Megtisztelő és megható lenne újra ott is bizonyítani.

6. Mit üzennél a Vasas-szurkolóknak a bajnoki rajt előtt, illetve elárulnál -e magadról valamit, amit nem tudnak rólad a szurkolók?
Kívánok nekik rengeteg izgalmas és fenomenális meccset, ahol velünk együtt élik meg a sikereket! Maradjanak ilyenek mindig és továbbra is hálásak vagyunk a támogatásukért! Azt gondolom, elég jól ismernek, ezáltal csak annyit mondanék, hogy vigyázzanak mert a ,,játékmester” hamarosan visszatér!
#vasas #vasasscu20 #sonnie #angyalfold #angelland

Vélemény, hozzászólás?