V2, avagy Várdai Villámtorna – az első nap

A Kisvárdán megrendezésre kerülő kézilabda villámtornán szereplő Vasas SC U20 kézilabdacsapata ma délután 15,00 órai kezdettel lejátszotta első mérkőzését, az ellenfél a DVSC Skyline együttese volt. Ahogy a találkozó előtti rövid interjúban Kiss Dániel vezetőedző megfogalmazta, a csapatkohézió építése és az edzésen begyakorolt játékelemek gyakorlati megvalósítása volt. A kérdés már csak az volt, hogy ebből vajon mennyit tudnak megvalósítani a lányok.    

Danika Coach

Nos, akkor nézzük, mi történt Kisvárdán. A mini villámtorna első mérkőzésén a csapat 17:17-es első félidő után 35:25 arányban legyőzte a DVSC Skyline együttesét. Az első játékrészt kb. láttam, ott egészen kiegyensúlyozott játék zajlott a pályán, bár nálam a piros-kékek felé billent a mérleg nyelve ott is. Aztán kicsit nem figyelek, elmegyek borbélyhoz, és mit látok: szünet után tízet tettetek közé. Mi történt? Ez a realitás? Kit/mit lehetne kiemelni? Mit gondol a mérkőzésről az edző, ha kritikus szemüveggel tekint vissza a játékra?

Az első félidő elején sikerült három-négy góllal ellépnünk, de a DVSC Skyline a szünetre ledolgozta a hátrányát, így teljesen nyílt volt a mérkőzés. A második játékrészben viszont egy másik tempóban kézilabdáztunk, mint az ellenfelünk. Tudni kell, hogy nekik ez volt a mai második mérkőzésük, délelőtt egy nagy csatában egy góllal legyőzték a Kisvárdát, ami biztosan kivett belőlük valamennyit, de ettől függetlenül nekünk is nagyon sok munkát kellett beletennünk ebbe a sikerbe.

A védekezésünk végig nagyon jól működött, a kapuban pedig függetlenül attól, hogy éppen ki védett, szebbnél szebb védések érkeztek. Ezekre alapozva gyors, pontos támadásokat tudtunk vezetni, és ez döntőnek bizonyult a második félidőben.

A mai napon ismét mindenki pályára lépett, 15 perces rotációban dolgoztunk, ami külön öröm számunkra. Annak ellenére, hogy három napon belül ez volt a harmadik mérkőzésünk, ráadásul ebből kettőt idegenben játszottunk, a lányok végig nagy energiával és fegyelmezetten kézilabdáztak. Nagyon büszkék vagyunk rájuk.

Azt gondolom, hogy a tízgólos különbség semmiképpen sem tükrözi reálisan a két csapat közötti erőviszonyokat. Egyszerűen ma ennyivel jobbak voltunk. Gratulálok a lányoknak a teljesítményükhöz, és már a folytatásra készülünk – szombaton 10:00-tól újabb feladat vár ránk.

Lippai Lara – MVP

Lara, gratulálok – nemcsak a győzelemhez, de a védekezésben nyújtott kimagasló teljesítményedhez is. Egy újjáalakult, építkező, épülő és szépülő csapattal biztos győzelmet arattatok, de nem is ez a legfontosabb. Mit éreztél belülről? Miben voltatok jók, miben kell fejlődnötök? Ha egy mondatban mutathatnád be a szurkolóknak a mostani Vasast, mi lenne az? Mire számíthatnak tőletek?

Köszönöm szépen!

Belülről nagyon jó érzés volt megélni ezt a meccset, mert szerintem tényleg mindenki odatette magát, és végig érezni lehetett, hogy egymásért küzdünk. Védekezésben szerintem nagyon jól működtünk együtt, ez volt az egyik legnagyobb erősségünk, de támadásban még össze kell szoknunk, mert egy új csapat vagyunk. Én hiszek ebben a csapatban, mert mindenkin az látszik, hogy akar és küzd. Ha egy mondatban kellene bemutatnom a Vasast azt mondanám, hogy fiatal, motivált. Remélem, hogy a szurkolók majd látják a meccsen a küzdeni akarást és jó eredményeket tudunk elérni. Hajrá Vasas! ❤️💙

Az a jó hírem van, hogy én is tudok hinni ebben a csapatban, még ha esetleg ez a kutyát sem érdekli. Mert ismerem Danit és Orsit, tudom, mennyire fontos számukra az a klub, az a csapat, ami sok kedves szurkolótársam számára a mindent is jelenti. Nagyon várom, hogy a bajnoki szezonban élesben is lássam a lányokat játszani, addig a csiszolatlan gyémántok közül talán már több drágakő fog brillírozni, csillogni a pályán, de egy dolog biztos: olyan utánpótlás csapatunk lesz, akiért érdemes lesz kimenni a Sterbinszky csarnokba, érdemes lesz szurkolni nekik, értük, mert ezek a lányok meg fogják hálálni a támogatást. Holnap a házigazda ellen is okos, sérülésmentes játékot kívánok, a meccs után jelentkezem az eredménnyel és valami hasonló interjúval. Hajrá Vasas, mindörökké Angyalföld!   

#vasassc #vasasscu20 #kissdaniel #danikacoach #lippailara #piroskekpulzus #angelland

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük