Bemutatkozik az utánpótlás kézilabdacsapat / 8. – Gáspár Dorka

Egy álom küszöbén – angyalföldi fiatalok, akik már az élvonal kapuján kopogtatnak

Amint azt párszor már írtam, az utánpótláscsapat öt tagja a 2026/2027-es szezonra készülődve szintet lépett, a játékosok a felnőtt csapattal kezdték meg a felkészülést. Öt lány, öt élet, öt különböző út, mégis egy közös történet. A cél azonban ugyanaz: az NB I-es csapat mezének a megszerzése. A mai napon Gáspár Dorka válaszol a kérdésekre, akinek külön gratulálok abból az alkalomból, hogy az Európai Egyetemi Játékokon a Magyar Testnevelési és Sporttudományi Egyetem csapatában szerepelve aranyérmet szerzett, miután a döntőben 37-28 arányban legyőzték a francia University of Rouen gárdáját. Dorka 2 góllal járult hozzá a sikerhez.  

1. Az idei felkészülést már az NB I-es kerettel kezdted meg. Milyen érzés volt először úgy belépni az öltözőbe, hogy már teljes jogú tagként számítanak rád?

Óriási élmény számomra, hogy a felnőttel kezdtem meg a felkészülést, nap mint nap ezért dolgoztam, hogy a felnőtt csapat tagja lehessek, szerencsére ebben az évben ez is meg is adatott, szeretnék minél többet fejlődni a szezon során és felvenni az NB1-es ritmust.

2. Tavaly még az NB II-ben és az U20-as bajnokságban szerepeltél, most pedig nap mint nap az élvonalbeli játékosokkal dolgozhatsz együtt. Mi jelenti számodra a legnagyobb különbséget?

Óriási különbség van az utánpótlás és a felnőtt között véleményem szerint. Jóval intenzívebb a tempó és kreatívabbnak kell lenni adott pillanatokban, próbálok alkalmazkodni mindenhez és minél hamarabb felvenni a ritmust.

3. Kik azok a csapattársak, akiktől a legtöbbet tanulhatsz a felkészülés során, és miben segítenek a legtöbbet neked?

Mindenki nagyon segítőkész a csapatba, hamar befogadtak a lányok, bár ez számomra kicsit egyszerűbb volt, hiszen a tavalyi év során már megismerhettem őket. Külön nem tudnék kiemelni senkit, mert mindenkitől nagyon sokat tudok tanulni, ami fontos is számomra.

4. Miben szeretnél a legtöbbet fejlődni ahhoz, hogy minél több lehetőséget kapj az élvonalban?

Elsősorban támadásban szeretnék fejlődni, hogy jobb döntéseket hozzak a mérkőzéseken, és minél több játékpercet kivívni magamnak.

5. Mit jelent számodra, hogy a Vasas SC utánpótlás játékosaként eljutottál az NB I-es keretig?

Nagy megtiszteltetés számomra, hogy megkapom a lehetőséget az edzőimtől, amiért nagyon hálás is vagyok. Remélem, majd tudom segíteni a felnőtt csapatot.

6. Mit üzennél azoknak a fiatal Vasas-játékosoknak, akik most még az utánpótlásban dolgoznak azért, hogy egyszer ők is átélhessék ezt a pillanatot?

Azt üzenném nekik, hogy soha ne adják fel, hiszen a befektetett munka beéri a gyümölcsét. Rosszabb napokon is bízzanak magukban, hiszen ez az egyik legfontosabb.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük