Beszélgetés Nagy Gáborral, a Vasas pályaedzőjével az akadémiás évekről és a felnőttfoci ritmusáról
Gáborral egy csendes szerda délelőtt találkoztam a székház büféjében. Nem tartozik azok közé, akik keresik a reflektorfényt – nem is nagyon értette, miért pont vele készítek interjút. De néhány perc alatt kiderült: volt miről beszélgetnünk. Egy évtized a Kubala Akadémián és a Vasasnál – tele történetekkel, emberséggel és piros-kék hűséggel.
2014-ben Vasas-mezben fejezted be a pályafutásodat. Hogyan vezetett az utad az Akadémiához?
A játékos pályafutásom végét a hatodik térdműtétem jelentette. Szanyó Károly vezetőedzői kinevezését követően még megpróbáltam visszatérni, de az első edzésen éreztem, hogy itt a vége – a térdem már nem bírja el az élsportot. 2014 januárjában hagytam abba a futballt.
Először tornatanárként helyezkedtem el Pestszentlőrincen. Hálás voltam a bizalomért, de a napi többórányi ingázás nagyon megterhelő volt. A munkám mellett elkezdtem a C-licences képzést is, és egy ismerős szakembernek segédkeztem edzéseken.
A Fáy utcába történő visszatérésemet tulajdonképpen az esküvőmnek köszönhetem – pontosabban Hámori Ferinek, akit vőfélynek kértünk fel. Az előkészületek során többször is szóba került, hogy merre tartok az edzőképzés után. Az ő ajánlásának köszönhetően kerültem végül képbe az Akadémiánál.
Hogyan teltek az első edzői éveid?
2015 júniusában kezdtem, az U9-es csapatot kaptam meg. Ennél a korosztálynál az edzések még leginkább a játék öröméről szólnak, az edző pedig inkább nevelő, mint taktikus. Játékosaim közül “Kis Kokót”, azaz Kovács Patrikot emelném ki – aki az U17-es csapatokig, éveken keresztül szállította a gólokat.
A 2005-ös korosztályt három évig edzetted, és nagyon szép eredményeket értetek el (U13 – II. hely, U14 – III. hely, U15 – III. hely). Hogyan emlékszel vissza ezekre az évekre?
Ebben az életkorban az eredmény másodlagos. Az elsődleges cél az, hogy a játékosok a lehető legtöbbet fejlődjenek. Épp ezért az utánpótlás-nevelésben nem vagyok híve a „célfutballnak”.
Az Akadémián kiépített program is ennek felel meg: nem ívelgettünk, a cél az 1-2 érintős, kombinatív játék, a domináns, modern futball volt. Védekezésben pedig a folyamatos presszing, az ellenfél nyomás alatt tartása volt a feladat.
Tény és való, hogy a fiúk minden évben nagyon jól szerepeltek, volt, hogy a bajnoki cím is karnyújtásnyira volt.
Van ebből a csapatból bárki, akiről külön megemlékeznél?
A Vasas első csapatáig Bánfalvi Gergő és Rab Boldizsár jutott el, a második csapatban jelenleg Forgó Milán, Szabó Levente, Lukács Máté és Kalmár Dániel játszik. De nem lehet megfeledkezni Pócs Balázsról, Farkas Jeromosról, Vecsey Zalánról és Farkas Bencéről sem – akik szintúgy eljutottak a második csapatig.
Lukács Mátét két okból is kiemelném. Egyrészt nagy tehetségnek tartom: 2006 decemberi születésűként volt a 2005-ös csapat alapembere. Korosztályos válogatottig jutott, 16 évesen profi szerződést is kapott. Másrészt hihetetlenül kitartó: két egymást követő térdszalagszakadás és 2,5 év kihagyás után tért vissza, és most is mindent megtesz, hogy előrébb lépjen. Remélem, a térdei bírni fogják a terhelést – nagy értéke lehet a Vasasnak.
Ez a korosztály később is komoly sikereket ért el a kiemelt utánpótlás-bajnokságokban (U16 – III. hely, U17 – IV. hely, U19 – II. hely). Erről mit gondolsz?
Idegen tollal nem ékeskednék – már nem én voltam az edzőjük ebben az időszakban. Büszke vagyok rájuk és az eredményeikre, de ismét csak azt tudom mondani: az a lényeg, hogy a fiatalok fejlődjenek. Az eredmény mindig másodlagos.
A következő korosztályos csapataidban olyan játékosok tartoztak hozzád, mint Girsik Attila, Barkóczi Barnabás, Molnár Csaba, Almeida Milán, Kovács Patrik vagy épp a fiatalabbak közül Ottucsák György és Boza Bende. Erről az időszakról mit tudsz mondani?
Ezek a gárdák jól példázzák az előbb említett szempontokat: lehet, hogy kevésbé voltak eredményesek a pályán, de egyéni szinten több olyan játékos érkezik (vagy érkezik majd) az Akadémiáról, akinek reális esélye lehet az első csapatba kerülésre. Vagy előbb a második csapatba, és ha ott bizonyítanak, mehetnek a nagycsapathoz is.
A játékosanyag és a képzés mennyit változott az évek során?
A futballt nem kellett újra kitalálni – 2017 óta egységes, modern koncepció szerint képezzük a fiatalokat az Akadémián. A játékosanyagot illetően viszont komoly változás történt: Nagy Miklós érkezése előtt inkább elvitték tőlünk a riválisok a nagy tehetségeket (például Kerezsi, Csongvai), azóta azonban – néhány kivételtől eltekintve – nemcsak megtartjuk őket, de egyre többen érkeznek is hozzánk.
Hogyan kerültél a Vasas első csapatához?
Desits Szilárddal dolgoztunk fél évet párban az Akadémián, ő keresett meg akkor, amikor szóba került, hogy kinevezése végleges lesz. Természetesen Nagy Miklós támogatása is kellett ehhez az elképzeléshez.
Mennyire más egy NB II-es felnőttcsapatot edzeni?
Volt játékosként viszonylag könnyebben ment az átállás – nem ismeretlen közeg ez számomra. Itt már eredménykényszer van, sokkal nagyobb a nyomás az edzőkön és a játékosokon is. Minden erőnkkel a feljutásért dolgozunk. Már több mint két éve vagyok az első csapattal, jó a közösség és a légkör, a mindennapi fegyelmezett munka mellett a baráti zrikálásoknak és ugratásoknak is van helye.
Sokat segít mind nekem, mind a csapathoz érkező fiataloknak, hogy az Erős Gábor által preferált kombinatív támadójáték és erős presszing az Akadémián is kiindulási alap volt.
Milyen érzés, hogy egyszerre dolgozol együtt volt csapattársaiddal (Radó, Cseke, korábban Vida), és korábbi akadémistáiddal, ugyanazon a pályán?
Nagyon fura érzés, amikor egymás mellett látom a pályán Cseke Benjámint – aki tizenkét éve egy góljával húzott ki a csávából, egy korai kiállításom után – és azt a Girsik Attilát, akire még hosszú loboncú kamaszként emlékszem az Akadémiáról.
Ilyenkor nem tudom eldönteni, fiatalnak vagy öregnek érezzem magam. Most, hogy betöltöttem a 44-et, talán inkább az utóbbi kategóriába sorolnám magam.
Egyébként minden korosztályt máshogy kell megszólítani, máshogy kell kezelni őket. Én úgy látom, hogy az első csapathoz kerülő fiataloknak is jó érzés, amikor egykori nevelőedzőjük fogadja őket a stábban.
Nemrég az előbb említett Lukács Máté is csatlakozhatott az első csapathoz egy edzés erejéig. Ez nagyon sokat jelentett nekem is, hiszen tisztában vagyok azzal, milyen viszontagságok után jutott el idáig. (Megjegyzem: Máté az interjú készítése után három nappal debütált az első csapatban. Sajnos másnap, a Dabas elleni NB III-as mérkőzésen sérülést szenvedett. Mielőbbi felépülést kívánok neki!)
Mit kaptál a Kubala Akadémiától?
Rengeteg tapasztalatot, szép emléket és egy új hivatást. Szombathelyi gyerekként soha nem hittem volna, hogy itt kapok majd lehetőséget – és immár tíz éve dolgozom edzőként a Vasasnál.
Mit jelent számodra a Vasas? És Angyalföld?
Életem egynegyedét itt töltöttem – és remélem, még sokáig lehetek a Vasas-család tagja. Talán kimondhatom, hogy Angyalföld lett a második otthonom. Már tizenkét éve élek itt a családommal, még a lakást is úgy választottuk, hogy a lehető legközelebb legyünk a stadionhoz.
Beszélgetésünk végére értünk. Száz és száz téma szóba került még, de nem fárasztanálak titeket minddel – a lényeg, úgy gondolom, kiderült: hűség, szerénység, munka és egy igazi Vasas-szív.
Köszönöm Gábor közreműködését, valamint a Vasas FC engedélyét az interjú elkészítéséhez.
Fotó: Vasas FC, VKLA
Vélemény, hozzászólás?