Péntek esti legénybúcsúra tökéletes szombat kora délutáni józanodós program egy Vasas–Kecskemét felki meccs, amelytől egyszerre lettem jobban és maradtam teljesen tanácstalan. Egyrészt valahogy jólesett a szememnek újra élőben focit látnia, mégiscsak sportszerető ember vagyok vagy mi, másrészt emlékeztetett, hogy a játékstílus, amit Erős Gabiék próbálnak kisajtolni a csapatból, különleges, és precíz végrehajtás esetén pedig ez nagyon szép is lehet. Szanyó Károly óta nem volt taktikailag ennyire stílusos csapatunk, ami nem egyenlő az eredményességgel, de nézőként sokkal fogyaszthatóbb, jobban eladható és amúgy a játékos is talán élvezi, ami nem az összes, de egyik fontos eleme annak, hogy a számukra inspiráló közeg létrejöjjön.
Ott van példának az első gólunk: nagyon szép kombináció, Sztojka el a jobbszélen, Milán sarokkal, Doktorics lekészít, Pethő küllővel bebassza. Ez támadás volt, és biztos a fiúk belülről is élvezték!
Nagy kár, hogy ezen túl az első félidőben szinte semmi nem történt, hacsak azt nem számítjuk, hogy a 45. perces cserénél varázsütésre átálltunk három/öt védőre, ilyet Erősnél még nem láttam, de az ősatyja természetesen Michael Oenning.
A második 60 perc elején rögtön jött a dara, az a csapat nagyon élt, az Urblík, Rab, Kovácsréti, Koszta négyszög vezérletével sorban lőtte a gólokat, volt még azon kívül helyzet is bőven. A túloldalon ekkor Németh Barni erőlködött centerként, momentum nélkül.
Az egész egyrészt nagyon biztató, meg milyen jól néz ki már egy 5–1 az NB II-es élcsapat ellen, másrészt meg sokat mégsem árul el. Mert ha szívünkre tesszük a kezünket, amíg nálunk a félidőben lett becserélve egy enyhén erősebb sor, az először találkozott az addigra full fáradt kecskeméti első sorral, majd néhány perccel később ebből Kecskemét B lett, illetve náluk keretben sem volt a legjobb játékosuk, Beke Peti, biztos emlékszik rá mindenki Budafokról. Az első félidőben a Vasas A/B a Kecskemét A-val igencsak szenvedett, aztán a kicsit erősebb Vasas A/B már gond nélkül átgyalogolt a Kecskemét B-n. Persze, mindig azt kell megverni, aki szembejön, tök mindegy, hogy azok most kecskeméti csikók vagy ferencvárosi vendégmunkások.
Sokszor eszembe jut Ricsi haverom megjegyzése még az előző szezonból: Erős alatt a csapat amikor szar, akkor is valahogy másképp szar. Az említett játékstílusra gondolt, ami látványos, rengeteg mozgást igényel, de a minősége azért ingadozik, most határozottan a második félidő hozta a jobbat.
Még egy gyors gondolat a támadószekcióról. Egyrészt kicsit megint fejnehéz a csapatunk, és a védelemben azért látunk igen cifra megoldásokat egy-egy poszton (Molnár Csabi és Barkóczi is volt szárnyvédő, Horváth Rajmi balbekk), elöl van anyag bőven. Ami egyszerre lehet áldás és átok, most előbbi felől közelítenék: az elmúlt években annyira Urblík+Tóth Milán-függő csapatunk lett, amiből az NB I-re egész egyszerűen muszáj kiszakadni, és a Kovácsréti, Koszta páros érkezésével ez talán lehetségesnek tűnik. Ha már itt arról értekeztem, mi szép, meg mi nem, egyszerű közönségként nekem egyre kevésbé jó élmény látni Tóth Milán futballját. Tudjuk, hogy nem a képességeivel van a baj, de az állandó vergődés a minőség rovására is megy, a radósiasodás nagyon komolyan inflálja, szinte minden helyzetben várja, hogy essen, közben meg amúgy ösztönszerűen még mindig egy tök jó játékos, szóval ha ezt a konstans hisztit valahogy kinőné, valami kis zseni is válhatna belőle. Az elmúlt szezonokban nem volt értelmes kihívó a posztján, ezért nagyjából mindig az volt a mindset, hogy Milán mindenki felett, és nincs olyan szcenárió, amiben őt kihagyjuk egy kezdőcsapatból, idő előtt lecseréljük, mittudomén.
Ez a játékosnak sem tesz jót, belekényelmesedik, aminek már bő szezon óta látjuk a jeleit. Kovácsréti és Koszta a reprezentatívnak alig nevezhető hatvanperces élményeim szerint jobb játékosoknak tűnnek, mint az elődeik, amivel tényleg csínján kell bánni, mert például Holender is milyen jó focistának nézett ki két hónap erejéig, aztán bedarálta az angyalföldi szarturbina, de a versenyhelyzet nemcsak attól versenyhelyzet, ha a HR-ben van két játékosod ugyanarra a posztra, hanem ha azok valóban is kihívás elé állítják a másikat. Milán képességeit még senki nem állította kihívások elé, ami nem tett jót a teljesítményének, a testbeszéde pedig nem olyan, mint amit egy szurkoló a saját csapatában látni szeretne.
Szóval ez a helyzet. A Kecskemét elleni 5–1 jobban néz ki a papíron, mint a valóságban, a játék a szememnek tetszett, de messze még a tökéletestől. Azért csak-csak rájövök, hogy egy szakmai stábbal már többek vagyunk, mint négy évvel ezelőtt, ha ez nem múló tünemény lesz, akár még benn is lehet maradni. Jövő héten két zártkapus edzőmeccsel jön a főpróba, mert ugye ez a legfontosabb, hogy nehogy valaki le tudja lesni azt a két pontrúgásvariációt!
Vélemény, hozzászólás?