Huszonkét nap telt el az utolsó, ‘mislenyi bajnoki óta. Tartalmas időszak volt, mind a pályán (Felcsút-verés), mind azon kívül. Engedjétek meg, hogy röviden összefoglaljam a történtekkel kapcsolatos véleményemet.
Maszatolás a kamuprofilok terén
A Szotyizó bejegyzésére megérkezett Nagy Miklós válasza. A lényeg: a klubnak ehhez a trolltevékenységhez nincs köze, de elhatárolódnak minden olyan megnyilvánulástól, amely bárkit megsérthet, lejárathat vagy megosztottságot szíthat.
A kupameccseknek mindig más a hangulata, mint egy sima bajnokinak. Egy mérkőzésen bármi történhet, és nincs apelláta: aki veszít, kiesik. Nincs javítási lehetőség, értelmetlen a “majd jövő héten javítunk”, vagy épp a “tyúkokat a szezon végén számoljuk meg” típusú érvelés.
Van egy furcsa jelenség a Fáy utcában: minél inkább kötelező lenne egy mérkőzést megnyerni, annál jobban szorul a gyomrunk. Rangadó? Ott sokszor összeszedjük magunkat. De amikor jön egy „szürke” ellenfél, akit papíron le kell gyalulni, akkor valahogy mindig benne van a levegőben egy infarktusos hajrá.
Ha hétfő este valaki elkapcsolt a Vasas–Békéscsabáról, egy dolgot biztosan bánhat: lemaradt egy igazi gólzáporról. ⚽💥 Egy olyan mérkőzésről, ami nem csak nekünk, hanem a semleges nézőknek is élményszámba ment. Nekem azonnal beugrott a tavalyi szezon két katartikus hazai sikere – Ajka, Kozármisleny. Aztán a szezonvégi katarzissal adós maradt a gárda.
