MTK–Vasas 3–1 | összefoglaló

Written by

in

Lejátszotta első felki meccsét az NB I-re készülő focicsapat, jó magyar szokás szerint zárt kapuk mögött. Az MTK csinált belőle egy összefoglalót, íme:

Összeállítás:

Első félidő: Molnár Zs. – Girsik, Iyinbor, Csóka, Doktorics – Urblík, Rab Bo. Koszta – Tóth M., Pálinkás, Radó

Második félidő: Uram – Pávkovics, Hej, Otigba, Balogh Á. – Hidi M, Cseke, Banó-Szabó – Kovácsréti, Pethő, Horváth R.

Erős Gabi-nyilatkozat:

Nem akarok olyan közhelyeket puffogtatni, hogy edzőmérkőzésen nem számít az eredmény, mert minden egyes alkalommal, amikor pályára lépünk, győzni szeretnénk. Két különböző és nagyon eltérő félidőt láthattunk, az elsőben stabilan és jól játszottunk. A vezető gólunkig a második is rendben volt, amit viszont utána láttam, az nagyon nem tetszett. Attól függetlenül, hogy vereséget szenvedtünk, sok jó dolgot tapasztaltam, de előjöttek olyan hibák is, amelyeket a rajtig mindenképpen javítanunk kell. Köszönjük az MTK segítőkészségét, sok sikert kívánok nekik a bajnokságban!

További gondolatok:

  • Szanyóval 2015 februárjában 3–0-ra kikaptunk az utolsó téli felkimeccsen az NB III-as Kozármislenytől, majd röhögve megnyertük az NB II-t. Azóta maximálisan leszarom az edzőmeccsek végeredményét, bármennyire is aranyos amúgy Gabi nyilatkozata.
  • Koszta középpályást játszott.
  • Balogh Áron potenciális, kiharcolt egy tizit meg adott még egy gólpassznak illő beadást.
  • Uram rég bakizott ekkorát, inkább most, mint bajnokin.
  • Ez a Nyers gyerek olyan lesz, mint Lovrencsics Balázs, hogy minden meccsén csakazértis ver nekünk egyet?
  • Új igazolások közül első félidő Csóka, Pálinkás, Koszta, második Kovácsréti. Kis Kokó és Engedi nem játszott.

Folytatás szombaton a Komarno ellen: 11 óra, Fáy utca, lehetnek nézők.

Comments

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük