• Nincs Bobál-szintű baromság az érkezők között, de Urblík-matéria sem nagyon

    Valamit írni kéne az új játékosainkról, de kicsit azért bajban vagyok ilyenkor, mert fogalmunk sincs, ezek az emberek futballtudásukból mennyit mutatnak meg a Fáy utcában, és leginkább mégiscsak az lesz mérvadó velük kapcsolatban. Persze, az FC meg a nagy_miklos_001 hivatalos oldalán tök jól néz ki, hogy „nemzetközi tapasztalattal rendelkező” meg „utánpótlás-válogatott”, hát még, ha a tránszfermárkt jó magasra is becsüli az értékét; csak nekem is benne van a CV-mben a német nyelvtudás, vagyis gimiben tanultam, és ha most meg kéne szólalnom, komoly bajban lennék.

    (tovább…)
  • Felszállt a füst – hivatalos a következő szezon kézilabda kerete

    Egy ideje a sportág iránt érdeklődő szurkolók erőteljesen foglalkoztak azzal, vajon miként alakul a 2026/2027-es szezonban a játékoskeret a Konkoly Csaba vezetőedző által irányított NB1-es női kézilabdacsapatnál. Mentek a találgatások, elhangzott néhány olyan név, akiket többen szívesen láttak volna piros-kékben. A mai napon aztán végre megtörtént a hivatalos bejelentés, ezért most már mindenki nyugtázhatja magában, hogy egész jól jött ki a csapat az átigazolási időszakból. Amint azt már bejelentette a klub, csupán két távozó van, Oláh Kyra (→ MTK) és Mészáros Virág (→ NEKA) személyében. Az érkezők sora ugyanakkor hosszabb, és bizakodásra adhat okot, hogy olyan posztokra érkeznek az igazolások, amelyeken szükség van a frissítésre. Egészen pontosan két átlövő, egy balszélső és egy kapus érkezik Angyalföldre. De nevesítve az új játékosokat, nézzük, kik is szerepelnek a jövőben piros-kékben: Ogonovszky Eszter, Schneider Éva, Bede Fanni, Csapó Kincső.

    (tovább…)
  • Hey, Arnold – egy cuki anekdota a Vasas-családról

    Néhány hónapja műtött lábamat úgy próbálom visszaerősíteni, hogy biciklizgetni járok, s vadászom Budapesten és környékén a dombokat, amelyekben legalább van egy kis kihívás. Vasárnap kora délután a Nyereg úton szenvedtem felfelé a 18 százalékon, amikor egy váltás kigyakta a cangát, a láncom beszorult a hátsó tányér és a küllők közé, lehetetlen volt kiszedni. Gatya.

    (tovább…)
  • Koszta Márk az első igazolás – nézzük meg a legfrissebb góljait!

    Az új igazolásoknál mindenki ugyanazt kérdezi: „Na jó, de mit tud?”

    Nos, Koszta Márk tavalyi góljai talán adnak némi választ. Mutatjuk a 2025/2026-os szezon teljes gólválogatását.

  • Hogyan ne építsünk NB I-es csapatot?

    Amikor legutóbb feljutottunk az élvonalba, olyan tömegben igazoltuk a játékosokat, mint egy kamasz, aki megtalálta a cheat kódot a Football Managerben.

    A 2022/23-as NB I-es szezon előtt érkezett Géresi Krisztián, Zimonyi Dávid (kölcsönből véglegesítve), Novothny Soma, Baráth Botond, Dombó Dávid, Deutsch László, Iyinbor Patrick, Hidi Patrik és Holender Filip. Már a bajnokság közben megszereztük Ódor Mátét, a téli átigazolási időszakban pedig Hegedűs János és Balogh Norbert (kölcsön) érkezett, míg a tavasz során Urblík József is csatlakozott a kerethez.

    Ez összesen tizenhárom új játékos. 

    (tovább…)